Különleges, ökohangok lemeze jelent meg

WWF természet
A kiadvány értékét növeli az a tény is a rajta lévő hangokon túl az is, hogy nem került kiadásra fizikai hordozón, csupán digitális formában került kiadásra!

Hangos természetvédelem és -megőrzés, mégpedig a legkülönlegesebb formában! 

Az idén 30 éves WWF Magyarország és az Első Pesti Egyetemi Rádió együttműködésének köszönhetően megjelent az első, hazai természethangokat tartalmazó album.

A Csendülő – Hallható Természetvédelem című lemezen hallható kétszázéves magyar fák susogása, rejtőzködő madarak éneke, folyók csobogása és Dráva menti szarvasbőgés is.

A különleges album a természetvédelmi civil szervezet elmúlt 30 évének jelentős állomásaira kalauzolja el a hallgatókat – tájékoztatta az idén megalakulásának 30. évfordulóját ünneplő WWF Magyarország szerdán az MTI-t.

Az album hallgatói élvezhetik egyebek mellett a püspökszilágyi patak csobogását, miközben a tavaszi vihar során a klímaalkalmazkodást segítő telepített rönkgát felfogja a villámárvizet.

Részesei lehetnek az UNESCO által a közelmúltban elismert Mura-Dráva-Duna Bioszféra-rezervátum területén, a Lankóci-erdőben élő szarvasok bőgésének, és hallhatják a két alkalommal is sikeresen megóvott, háborítatlan Csarna-völgyi erdő élővilágát is – olvasható a közleményben.

Emellett kiderül, hogy milyen Tiszatarjánban a tikkasztó alföldi nyár hangja, vagy hogyan zajlik az élet a 2013-ban helyreállított vízi paradicsomban, a Szabadság-szigeten.

Ezeken a helyszíneken túl a WWF Magyarország és az Első Pesti Egyetemi Rádió a Normafán, Nagykőrösön, a Hajógyári-szigeten, a Bükk-fennsíkon és a Naplás-tónál vette még fel a természet hangjait.

Mint írták, ahhoz, hogy a legautentikusabb hangokat rögzíthessék, a felvételt készítő csapat tagjai hajnalban indultak madáréneket felvenni, dermesztő hidegben vadkempingeztek a Bükkben, menekültek szúnyogok elől és egészen közelről tapasztalhatták meg a szarvasbőgést is.

A Csendülő – Hallható Természetvédelem című album elérhető a Spotify-on, az Amazon Musicon, a Deezeren és további számos zenei streamingszolgáltatón is, a WWF Magyarország weboldalán pedig a hangokon túl térkép is segít az eligazodásban.

A WWF (World Wide Fund for Nature, magyarul Természetvédelmi Világalap) a világ legnagyobb civil természetvédelmi szervezete, amely 96 országban tevékenykedik, tagsága meghaladja a 4,7 millió főt. (…) A WWF 1986-ban részt vett a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület ragadozómadár-védelmi programjában, melynek célja a kipusztulás szélére jutott magyarországi kerecsensólyom-állomány megmentése volt. Magyarországon a WWF alapítványi formában 1991 óta működik, 1998-ban pedig kiemelten közhasznú civil szervezetté minősítették.

A kiadvány értékét növeli az a tény is a rajta lévő hangokon túl az is, hogy nem került kiadásra fizikai hordozón, csupán digitális formában került kiadásra!

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Drevko faldekoráció, kép

A falon lévő képek kialakítják a belső teret

A belső tér kialakításakor nagy hangsúlyt fektetünk a bútorokra, a színekre, a kiegészítőkre és az általános megjelenésre. Azok a dekorációk, amelyek láthatatlanok, mégis a legnagyobb figyelmet keltik fel, a képek.

Karácsonyi koncert Oroszlányban

3 évszázad legszebb karácsonyi dalai

Thén Róbert (ének) és Orbán Gábor (orgona) előadásában többek közt olyan dalok csendülnek fel, mint Schubert Ave Máriája, vagy az Adeste fideles.

Gorlo Volka

Gorlo Volka és a Titok, avagy a múltadban jártam

Két évvel bemutatkozó anyaguk után ismét egy kiadvánnyal örvendeztette meg közönségét a felvidéki Gorlo Volka. A Titok című album úgy mutatja meg a formáció újabb oldalát, hogy közben hű marad a csapat jól ismert zeneiségéhez.