Keresés
Close this search box.

Az ukrajnai menekültekről szól ez a videóklip

Ukrajna
Több százezren menekültek Magyarországra február óta.

Több százezer ember menekült Magyarországra azóta, hogy február 24-én kitört az orosz-ukrán háború

Az Interurban legújabb klipje a menekülők kiszolgáltatottságára kívánja felhívni a figyelmet, mert útjuk során olyanokkal is találkozhatnak, akik nyerészkedni kívánnak belőlük.

Ez a dal tehetetlenül áll az értelmetlenül okozott fájdalom előtt. Türelemre és megértésre van szükség azokkal szemben, akik a háború sújtotta övezetből menekülnek

– emelte ki Muzsnyai Márti, az Interurban énekesnője.

Idegen országban, idegen emberek, járok az utcákon, senkit nem ismerek – hangzik el a
magyar elektronikus formáció legújabb számában, amely a Holló címet viseli.

A mezőségi népdalra épülő dalnak szomorú aktualitást ad a szomszédunkban zajló háború, amely
százezreket ösztönöz otthonaik azonnali elhagyására.

Az Interurban új klipje az ember elemi félelméről és fájdalmáról szól, ami abból ered, hogy akaratán kívül, erőszak hatására kell egy számára ismeretlen helyre menekülnie, miközben mindent hátrahagy, ami fontos volt

– hangsúlyozta Makkay Imre, az Interurban producere.

A videóklipben ugyanakkor nemcsak az űzött vadként menekülő nők és asszonyok sorsa jelenik meg, hanem azokat is láthatjuk, akik a kényelmes karosszékben nyerészkednek a helyzetből.

A háborúkat ugyanis gyakran olyanok robbantják ki, akik csak fentről szemlélik a káoszt. Ők sohasem mennek ki a hadszíntérre, inkább nézik, hogy mások megvívják helyettük a csatát

– hívta fel a figyelmet Makkay Imre, az elektronikus formáció zenei producere.

Az Interurban csapata személyes tapasztalatait is felhasználta a kialakult helyzettel kapcsolatban.

A február 24-én kitört ukrán-orosz háború a jelen biztonságába vetett hitünket rengette meg. Szombaton két megpakolt autóval elindultunk a határ mellé segíteni, ahol szembesültünk a megdöbbentő valósággal, amivel itt Magyarországon hosszú évtizedek óta nem találkoztunk. Mivel a kárpátaljai magyarok többsége csütörtök-pénteken átjött, szinte csak ukrán szót hallottunk a tiszabecsi határátkelőnél.

Nem értettük egymást, nehéz volt kommunikálni, bizalmatlanok voltak és pont az az érzés telepedett ránk, amiről a dal szól. Teljesen mindegy volt milyen nyelven, mit mondtunk nekik. Hazafelé tartva már tudtuk, hogy be kell fejeznünk a dalt, mert ez fájóan aktuális és a zene által tökéletesen kifejezi a
pillanat érzelmeit

– árulta el Márti.

A Holló című szám vegyíti a drum and bass, electronica és a folk stílus jellemző elemeit, létrehozva ezáltal egy sajátos kémiával rendelkező számot. Az Interurban az eddig megszokottól eltérően, ezúttal nem használta a klipben a pszeudo-futurisztus gépeit és a fekete gúnyában sétáló időutazó sem tűnik fel a felvételeken.

A Holló videóklipje Kovács Krisztiánnal szoros együttműködésben készült el, a társproducer és a formáció dobosa pedig Teremi Dávid volt, aki maga is feltűnik a vágóképeken.

A mixing-mastering a Gainlab Studio munkáját dicséri.

Egy látogatás a magyar-ukrán határnál mindent eldöntött az Interurban számára!

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss