A Metrum Ensemble koncertjével kezdődik pénteken az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál a budapesti Zeneakadémián
A szervezők hétfői közleménye szerint a „Mi és Ők” mottó köré szerveződő januári fesztivál programjai az európai országok és a magyar művészeti élet kapcsolataira fókuszál. A fesztivál az újzene sokszínű és innovatív világába enged betekintést, célja új módszerekkel bemutatni, ezáltal szélesebb közönség számára is könnyebben elérhetővé tenni az újzenét.
A fesztiválon fellép többek között Lluisa Espigolé spanyol zongoraművész, Jean-Philippe Gross zeneszerző Franciaországból, Nagy Andrea klarinétművész Németországból, Frantisek Vyrostko nagybőgős, Peter Katina harmonikaművész, valamint a magyar kortárs zenei élet szereplői, a Modern Art Orchestra, az UMZE Ensemble és a Kamon Kardamon is.
A fesztivál programjainak számos további budapesti helyszín – a Budapest Music Center, a Budapesti Francia Intézet, a FUGA – Budapesti Építészeti Központ, a Három Holló, az OMA (Ordinary Music Archives) és a Trafó Kortárs Művészetek Háza – ad otthont.
Az Átlátszó Hangot január 23-án a Zeneakadémia hangszeres szólistáinak koncertje zárja a FUGA-ban.
Mint írják, az idei évben Horváth Balázs mellett Dargay Marcell a programok általános kurátora. A BMC könyvtárában kialakított olvasósarokban ezúttal is megismerhetőek lesznek az elhangzó művek partitúrái a fesztivál ideje alatt.
A programban hangversenyek, kiállítás és filmklub is szerepel, 2023-ban pedig – a szervezők ígérete szerint – megújult formában jelentkezik majd a fesztivál.
Az újzene Adorno szerint arra tett meghatározó kísérlet, hogy a társadalmi kérdésekben újfajta megközelítést alkalmazó frankfurti iskola főművének elveit és belátásait átfogóan alkalmazza és próbára tegye a művészet, elsősorban a zene jelenségein. Adorno, a fogalom megalkotója e témában írt könyve egyesek szerint komplex értelemben válik zenefilozófiává: egyszerre tartalmaz szakavatott és artisztikus elemzéseket konkrét zeneszerzési technikákról, konkrét művekről, fejteget izgalmas általános esztétikai kérdéseket, művészet-hermeneutikai problémákat úgy, hogy mindezt az észkritika és a felvilágosodás dialektikus történelmi folyamatának összefüggéseibe ágyazza. Írója, Adorno szemében a zene a társadalmi igazság és hamisság hordozója: „a művészet formái pontosabban jegyzik fel az emberiség történelmét, mint a dokumentumok”. A szépség helyére a műalkotás igazságtartalma lép – a mű így képes kognitív funkció ellátására. A művészet alakzatai saját logikájukat követve válnak a társadalmi igazságok (mint a szubjektum helyzete vagy a hatalmi struktúrák) megjelenítőivé – de sohasem a vulgármarxista értelemben vett közvetlen visszaadásává, tükrévé. A szerző mindezt a 20. század eleji zenei avantgárd történésein, s különösen Arnold Schönberg és Igor Stravinsky művészetén keresztül gondolja bemutathatónak. (Könyvajánló alapján)
