Új lemezzel búcsúzik a BEKVART

Bekvart zenekar
A Bánfalvi Eszter Kvartett, azaz a BEKVART augusztusban jelentette be feloszlását, ám még egy utolsó lendülettel rögzítettek egy nagylemezt.

A lemezt a november 11-i búcsúkoncertjükön (helyszín: Gödör) hallhatja először és egyben utoljára is a közönség.

A Bánfalvi Eszter Kvartett (avagy röviden: BEKVART) 2010-ben alakult a Kaposvári Egyetem színművész hallgatóiból. Az akkori osztály másodéves zenés mesterség vizsgájának témája Cseh Tamás dalai voltak, és egy annyira jól sikerült koncert jött létre, hogy bejárták vele az országot. A zenekar különlegessége, hogy tagjai végzett színészek és fellépéseiket igyekeznek show jellegűre formálni – a színpadon 6-8 ember áll, többen több hangszeren is játszanak, ezzel is izgalmasabbá téve a produkciót. A zenekar tagjai: Formán Bálint, Lábodi Ádám, Keresztény Tamás, Mátó Gergő, Lovas Rozi, Horváth Szabolcs, Kárpáti Pál, Garami Sámuel Miksa.

A BEKVART 2020-ban 10. jubileumára készült, amit az eredeti tervek szerint egy nagyszabású koncerttel ünnepeltek volna, viszont ezt a koncertet a covid miatt többször is halasztani kellett. Végül úgy hozta az élet, hogy a jubileumi koncert egyben búcsú- és lemezbemutató koncertté bővült.

A kissé szokatlan időzítésről a zenekar vezetője, Formán Bálint így nyilatkozott: „Amikor megfogalmazódott a feloszlás, még nem tudtuk, hogy sikerrel fog járni a lemezre beadott NKA pályázatunk. Cefet érzés maga a búcsú, de ha még maradtak volna bennünk dalok, akkor különösen az lett volna, így azért kerekebb a sztori. Magát a lemezt rockosabbra, keményebbre, karcosabbra, talán úgy is mondhatjuk, felnőttesebbre akartuk fogalmazni, mint az előző, A Hetedik Év című albumot, úgy érezzük, ez sikerült. A világ is és benne mi magunk is változtunk az évek alatt, a világ egyértelműen nem a javára, mi pedig… Hát ezt döntse el aki hallgatja a Túl sokat.”

A lemez Túl sok címmel meghallgatható a zenei streaming platformokon.

A lemez létrejöttét az NKA, a jubileumi koncert megvalósítását pedig az NKA és az EMET támogatta.

Lemezbemutató és jubileumi búcsúkoncert:
november 11. Gödör, vendégek: Ed Is On, ZsVÁ
.facebook.com/events/557720629489203

(Fotó: Hegyi Júlia Lily)

 

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Drevko faldekoráció, kép

A falon lévő képek kialakítják a belső teret

A belső tér kialakításakor nagy hangsúlyt fektetünk a bútorokra, a színekre, a kiegészítőkre és az általános megjelenésre. Azok a dekorációk, amelyek láthatatlanok, mégis a legnagyobb figyelmet keltik fel, a képek.

Karácsonyi koncert Oroszlányban

3 évszázad legszebb karácsonyi dalai

Thén Róbert (ének) és Orbán Gábor (orgona) előadásában többek közt olyan dalok csendülnek fel, mint Schubert Ave Máriája, vagy az Adeste fideles.

Gorlo Volka

Gorlo Volka és a Titok, avagy a múltadban jártam

Két évvel bemutatkozó anyaguk után ismét egy kiadvánnyal örvendeztette meg közönségét a felvidéki Gorlo Volka. A Titok című album úgy mutatja meg a formáció újabb oldalát, hogy közben hű marad a csapat jól ismert zeneiségéhez.