Spisák Péter zongoratanár, kamaraművész, zeneszerző azonban megcsinálta, mivel szívesen foglalkozik ilyesmivel. Kezdetben a tanítványainak szánta kedvcsinálónak a zenetanuláshoz, illetve barátai és saját maga szórakoztatására készített variációkat a pop, jazz és a rockzene világából vett dallamokra. A klasszikus zenei alapokkal rendelkező művész mindig szívesen tesz kirándulást a könnyűzene világába.
Ezúttal a Tankcsapda dala került sorra
Az Egyedül a világ ellen című sláger a zenekar 2014-es Urai vagyunk a helyzetnek című albumán jelent meg. Lukács László, Sidlovics Gábor és Fejes Tamás közös szerzeménye sodró lendületű, magával ragadó zene, melyhez Lukács László írt frappáns szöveget. Ez a nóta egy igazi Tankcsapdás-produkció, amit a rajongók azonnal megkedveltek, és az együttes azóta is gyakran játssza koncerten.
A Tankcsapda-dal nagyzongorás változata: