Keresés
Close this search box.

Szentivánéji Vigasságok Szombathelyen

Agora Szentivánéji Vigasságok
Az év leghosszabb napját ünneplő szabadtéri rendezvény hagyományos helyszíne a festői szépségű Csónakázótó és környéke.

Szombathelyen az 1960-as évek óta rendezik meg a Szentivánéji Vigasságok programot. A nyári napforduló időpontjához kötődő Szent Iván-napi népszokások – tűzgyújtás, tűzugrás, tüzes koszorú készítése, ördögűző rítusénekek éneklése – Magyarországon már a 16. században ismertek voltak. Az év legrövidebb éjszakájához fűződő hiedelmek és szokások a mai napig fennmaradtak, illetve a hagyományok ápolásának köszönhetően felelevenítődnek.

A rendezvénysorozat a 80-as években pénzügyi okok miatt megszakadt, de 1992 óta ismét megtartjuk az ünnepet.

Az év leghosszabb napját ünneplő szabadtéri rendezvény hagyományos helyszíne a festői szépségű Csónakázótó és környéke. A rendezvényt minden évben óriási érdeklődés kíséri, a látogatók száma 15-20 ezer fő körül várható, ezzel – a Savaria Karnevál után – a város második legnagyobb szabadtéri rendezvénye.

Az európai hagyományokra épülő nyárköszöntő vigasság Szombathely legimpozánsabb rekreációs területén várja a szombathelyieket és a környéken élőket érdeklődési körtől és korosztálytól függetlenül. Ezért is igyekszünk lehetőségeinkhez mérten a lehető legszélesebb kínálatot nyújtani az érdeklődőknek. A nagyszínpadon a hazai zenei élet egy-egy meghatározó előadója szórakoztatja a Szentivánéji Vigasságok közönségét. A koncertélményt a 10×10 méteres nagyszínpad és óriáskivetítő teszi még felejthetetlenebbé.

A város második legnagyobb szabadtéri rendezvénye a találkozásokról, a sokszínűség megünnepléséről és a felhőtlen szórakozásról szól.

Az egyes programelemek helyszíneit a Szent Iván-napi vásári forgatag kapcsolja össze Szombathely legimpozánsabb rekreációs területén. A rendezvényt hagyományosan az éjféli tűzijáték zárja, mely csodás látványt nyújt a tóparton összegyűlt közönség számára.

Nagyszínpadi programok (Emlékmű alatt):

Június 23., péntek:

  • 18.00 Gyárfás Trió
  • 19.30 Szandi
  • 20.30 Peter Sramek
  • 22.00 Korda György és Balázs Klári

Június 24., szombat:

  • 17.30 100 Folk Celsius
  • 19.00 Varga Viktor
  • 20.00 Oláh Gergő
  • 21.00 Gáspár Laci
  • 22.30 Első Emelet
  • 24.00 Tűzijáték

Vidámpark, extrém játékok adrenalin függőknek, élménypark és hagyományos vásári játékok kicsiknek és nagyoknak. Gasztronómiai és kézműves vásár.
Borliget – borkóstoló és borozgatós programok.


A szervező AGORA Savaria Nonprofit Kft. értesíti a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy a Szentivánéji Vigasságok idejére az alábbi forgalomkorlátozásokra lehet számítani a megyeszékhelyen.

Lezárásra kerül:

2023. június 23-án 15.00-tól 2023. június 24-én 02.00-ig, majd 2023. június 24-én 09:00-tól 2023. június 25-én 02:00-ig

  • a Bartók Béla körútnak a Kenderesi utca és a Gagarin utca közötti szakasza,
  • a Kenderesi utcának a Bartók Béla körút és a Reviczky Gyula utca közötti szakasza,
  • a Kárpáti Kelemen utcának az Árpád út és a Bartók Béla körút közötti szakasza.

A rendezvény helyszínére kizárólag a behajtási engedéllyel rendelkező gépjárművek hajthatnak be, továbbá a Mentőszolgálat, a Katasztrófavédelem és a Rendőrség járművei számára engedélyezett a közlekedés.

Kérjük a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek!

 

 

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt