Nagy sikerrel zárult a Széchenyi Egyetem nemzetközi hírű karmesterkurzusa

Széchenyi
magyarzene

magyarzene

A Művészeti Kar nemzetközi kapcsolataiból a zenekedvelő győriek és a térségben élők is profitálhatnak, legközelebb például május 23-án, amikor a már említett észak-iowai egyetemi fúvószenekara lép fel a Győr Symphonic Band vendégeként

Rekordszámú résztvevővel rendezték meg a VIII. Győri Nemzetközi Hidas Frigyes Fúvószenekari Karmesterkurzust: a jelentős hazai és külföldi érdeklődés mellett zajló esemény záróhangverseny nagy sikerű koncerttel zárult

Az est vendége volt az Észak-Iowai Egyetem fúvósegyüttesének dirigense, az amerikai zenekar pedig májusban vendégszerepel majd Győrben.

A Széchenyi István Egyetem Művészeti Kara, a Richter János Zeneművészeti Szakgimnázium és a Győr Symphonic Band nyolcadik alkalommal rendezte meg a Győri Nemzetközi Hidas Frigyes Fúvószenekari Karmesterkurzust.

A 2007-ben indult programsorozat egyedülálló szakmai segítséget jelent a karmesterek számára, amely által bővül ismeretanyaguk, visszajelzést, elemzést kapnak technikájukról, tanácsokkal látjuk el őket fejlődésükhöz

– válaszolta kérdésünkre a szakmai képzés vezetője, dr. Marosi László, a Floridai Központi Egyetem Zenekari Tudományok Tanszékének nyugalmazott professzora, igazgatója.

A karmesterkollégák az ország minden tájáról és külföldről is érkeznek. Sokan visszajáró vendégek Győrben, hiszen a városban baráti környezet, a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karán pedig nívós szakmai háttér fogadja őket

– tette hozzá.

Az intézményben folyó képzés világszínvonalú, saját fúvószenekara pedig igazi kuriózum, amelyben számos hallgató pallérozódik. Magyarország legjobban szóló fúvószenekarának tartom a Győr Symphonic Bandet, amely nagyban segíti a karmesterkurzus sikerességét is

– méltatta a Széchenyi István Egyetem által nyújtott hátteret dr. Marosi László, aki szerint a zene és a zenei nevelés értéke felbecsülhetetlen.

A zene híd az emberek között, egy közös nyelv, amely közel hoz bennünket egymáshoz. Ezért a közös nyelvért dolgozom minden kontinensen, ennek elismeréseként választott két nemzetközi szervezet – az ecuadori SOL és az argentin PEA Alapítvány – is a világbéke nagykövetévé

– zárta beszédét.

A mesterkurzus művészeti vezetőjétől, a Széchenyi István Egyetem Hidas Frigyes-díjas művésztanárától, Szabó Ferenctől megtudtuk, a létszám a korábbi években átlagosan 20-25 között mozgott, az idén viszont több mint 30-an jöttek el, nemcsak Magyarország összes térségéből, de Erdélyből, sőt Olaszországból is.

A program nemzetköziségét erősíti, hogy a zárókoncerten Danny Galyen, az Észak-Iowai Egyetem fúvószenekarának karmestere is a vendégünk volt. Hamarosan egyébként az amerikai zenekar tagjait is Győrben köszönthetjük. Az egyesült államokbeli egyetem zenekara keresett meg minket, mi pedig örömmel veszünk részt az újabb nemzetközi együttműködésben

– fejtette ki Szabó Ferenc. A Győr Symphonic Band karmestereként hozzáfűzte, a 75 tagú zenekarban a partitúra összes hangszere jelen van, így egyedülállóan hangszíngazdag világot tud teremteni. A zenészekkel való közös munka a résztvevő karmestereknek olyan tapasztalatot jelent, amit ha magukkal visznek, a saját zenekaruk is profitál belőle.

A kurzus művészeti vezetője elmondta, az ötnapos képzés délelőttjei szakmai előadásokkal teltek. Papp Balázs, az egyetem Művészeti Karának tanára a speciális ütőhangszerek fúvószenekarban betöltött szerepét mutatta be, amihez a Roland Meinl cégcsoport biztosított különleges hangszereket. Szentpáli Roland, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar tubaművésze, a Zeneakadémia professzora a fúvóshangszerekről tartott előadást, amelyhez a Buffet Crampon hangszerbemutatója kapcsolódott.

Jómagam pedig kollégáimmal, Sárvári Józseffel, a Debreceni Egyetem multimédiás zenei ismeretek és hangszerelés tanárával, Szűcs Krisztiánnal, az Ajkai Zeneiskola igazgatójával, az Ajkai Fúvószenekar karmesterével, Szilágyi Miklóssal, Kőszeg Város Fúvószenekara karmesterével a magyar repertoár építéséről, a rég elfeledett művek újra hangszereléséről tartottam előadást

– részletezte Szabó Ferenc. Hozzátette, minden nap délután kettőtől este nyolcig állt a résztvevők rendelkezésére a Győr Symphonic Band, amelynek tagjait a karmesterek egyenként dirigálták, eközben a kurzus vezetői nyújtottak segítséget és villantottak meg számukra szakmai titkokat.

A kurzus csúcspontja kétségtelenül az Egyetemi Hangversenyteremben megrendezett koncert volt, amelyen 12 karmester vezényelte a győri fúvószenekart. A koncerten hallhatóvá vált az öt nap során elvégzett közös munka eredménye, amely csodálatos hangzásban mutatkozott meg.

A Művészeti Kar nemzetközi kapcsolataiból a zenekedvelő győriek és a térségben élők is profitálhatnak, legközelebb például május 23-án, amikor a már említett észak-iowai egyetemi fúvószenekara lép fel a Győr Symphonic Band vendégeként

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Muzsikál az erdő

Muzsikál az erdő

Október elsején Gyula-Városerdő tölgy-kőris-szil erdejében, másodikán pedig Nagyvárad közelében, Püspökfürdőn, a “csodabogyós” erdőben várják a közönséget.