Az Erdélyben már jól ismert Titán zenekar üzenete: Szeretet nélkül sosem lesz végül semmi.

Szabó Előd Titán Zenekar Szabó Előd (Titán Zenekar) a Sztárportréban

Tényleg csak egy döntésen múlik?
Szabó Előd – Titán zenekar: „Csak egy döntést kell hozni!”

„Volt egy döntés, amikor azt mondtam 18 évesen, (ekkor alapítottuk meg a Titán zenekart) hogy ebből szeretnék megélni, és nem szeretnék olyat tenni az életemben, amit nem szeretek.

Ezt nagyon szeretem, és ha az ember azt teszi amit szeret, és ezért pénzt is kap, akkor egy boldog ember lehet szerintem. Erre kellene ráálljon mindenki.

Sokszor látunk olyan boldogtalan embereket, akiken látszik, hogy azt teszik, vagy olyat dolgoznak, amit nem szeretnek. Pedig olyan egyszerű lépés azt tenni, amit az ember szeret. Csak egy döntést kell hozni.

Bármikor meg lehet változni, bármikor meg lehet hozni azt a döntést, az élet utolsó évében, utolsó hónapjában is. Bepótolni azt az eltűnt boldogságot, amit kár elhagyni. Elkezdeni sosem késő.”

A Dal 2023 – Továbbjutott a Titán

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Vörös Renátó

Vörös Renátó – Nap

Remeteévek és Skócia meghódítását követően jelent meg Vörös Renátó második szóló nagylemeze: Nap címmel.

Fonó Budai Zeneház

Az Ektar, Tóth Viktor és a Canarro a Fonóban

Világzene, kamarazene és improvizatív dzsessz is szerepel a Fonó Budai Zeneház kínálatában. Május második felében a fellépők között lesz az Ektar, Tóth Viktor és a Canarro is – közölték a szervezők kedden az MTI-vel.