Keresés
Close this search box.

Rövidebb, kívánságosabb lesz a Sziget

Sziget Hajógyári-sziget
A két kihagyott év után visszatérő grandiózus fesztivál programjának összeállításához a közönség igényeit és kívánságait is figyelembe vették!

Az Arctic Monkeys, Dua Lipa, a Kings of Leon, a Bastille, Stromae és Lewis Capaldi is koncertet ad a jövő évi, csak ötnapos Sziget fesztivál nagyszínpadán!

A több mint negyven előadót tartalmazó csomagban szerepel még mások mellett FKJ, Woodkid, a Jungle, Princess Nokia és az első lemezével a brit lemezlista élén debütált Inhaler, Bono fiának együttese – közölték a szervezők kedden az MTI-vel. A Sziget fesztivált 2022-ben augusztus 10-től 15-ig tervezik megrendezni.

– Nagy lelkesedéssel készülünk a 2022-es Szigetre, a hosszú szünet utáni nagy visszatéréshez méltó programmal. A nagyszínpadra olyan headlinereket jelentettünk most be, amelyek friss lemezanyagaikat hozzák el a fesztiválra – idézte a kommüniké Kádár Tamást, a Sziget főszervezőjét.

Kiemelte, hogy a Kings of Leon idén márciusban rukkolt elő új lemezével, és ezzel pótolja a tavaly elmaradt szigetes koncertjét. Dua Lipa tavaly megjelent és idén Grammy-díjat nyert albumát hozza el, és magasan vezeti a Sziget látogatók kívánságlistáját.

Kádár Tamás kitért arra is, hogy az Arctic Monkeys 2022-re szánt új anyaga is a finisben van.

– A több mint negyven most közzétett fellépő változatos és vonzó képet mutat a jövő évi felhozatalból, amelyben vannak világsztárok, befutott nevek, kurrens zenei csemegék, feltörekvő csapatok is – fűzte hozzá a főszervező.

A nagyszínpad főelőadói sorában rögtön a kezdőnapon, augusztus 10-én ad koncertet Dua Lipa, másnap a 11-én a Kings of Leon és a zárónapon, 15-én az Arctic Monkeys.

A kora esti sávban játszik a 2020-ban kétszeres Brit Awards-díjas Lewis Capaldi, a francia sanzon világát elektro, hiphop és a világzenei elemekkel keverő belga Stromae és a hírek szerint februárban új albummal jelentkező Bastille.

A szervezők kedden bejelentett fellépői között van még – a teljesség igénye nélkül – Alan Walker, Caribou, Woodkid, FKJ, Jungle, Jon Hopkins, Sigrid, slowthai, Ronnie Flex & The Fam, Rilés, Princess Nokia, Yung Lean, Little Simz, Beabadoobee, a Clutch, a Fontaines D.C., Yves Tumor and Its band, az Inhaler, a Badbadnotgood, Sevdaliza, Honey Dijon,

Valamint Budapestre jön Bob Moses, a Floating Points, a NGHTMRE, Alice Merton, Lola Marsh, Jade Bird, a Viagra Boys, az Iceage, a Black Honey, a Giant Rooks, Tokimonsta, Apashe, TSHA, és John Talabot is.

A járványhelyzet miatti bizonytalanságok miatt a fesztivált tavaly és idén sem rendezték meg, akárcsak a portfólióba tartozó két másik nagy könnyűzenei rendezvényt, a soproni Telekom VOLT-ot és zamárdi Balaton Soundot.

Nagy lelkesedéssel készülnek a szervezők a két kihagyott év után visszatérő grandiózus fesztiválra, amelynek programjának összeállításához a közönség igényeit és kívánságait is figyelembe vették!

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

HOCUSPONY

Megjelent az Abrakadabra a Hocuspony -tól

A budapesti székhelyű HOCUSPONY nem hagyott sok időt a lacafacára, rögtön az első évükben megjárták szinte az összes nevesebb fővárosi klubot az A38-tól egészen az Akvárium Klub Nagyhalljáig.

Fonogram -Magyar Zenei Díj

Megvannak a 2024-es Fonogram-jelöltek!

2024. április 27-én, szombaton a Fonogram-nap keretében derül ki, kik nyerik idén a magyar zenei élet legrangosabb szakmai elismerését, a 18+1 kategóriában odaítéltFonogram -Magyar Zenei Díjat.

Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi

„Mint a kés a vajban” – megjelent a CSILLAGTÚRA

Március 21-én jelent meg Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi közös projektjének legújabb gyümölcse, a CSILLAGTÚRA, amely nemcsak azért különleges, mert ezúttal Péter is énekel, hanem mert a HIPERKARMA zenekar játszotta fel a zenét.