Keresés
Close this search box.

Nem marad porta nélkül a MANK idén sem

MANK ArtPorta
Koncerttel készül Dánielfy Gergő, továbbá a közönség megismerkedhet Csorba Lócival, a Lóci játszik zenekar frontemberével is.

Napi jógával indul az ArtPorta, de zenével is várják az érdeklődőket július 22. és 31. között Kapolcson, a Kalapos udvarban

A látogatók az idén is kipróbálhatják a tűzzománckészítést, emellett textilművészeti workshop és szitanyomó foglalkozás, valamint festőműhely is várja az érdeklődőket, akik részt vehetnek fotóművészeti workshopokon is – áll a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, szerveznek programokat a gyerekeknek is: a Pemzli játszósarokban minden nap felfedezhetik az alkotás örömét élményfestések, kitűzőkészítés és családi társasjátékok segítségével.

A látogatók számos újdonsággal is találkozhatnak, több programban megismerkedhetnek a roma népi, zenei és képzőművészeti kultúrával.

Elkészíthetik saját hagyományos fonott kosarukat, kipróbálhatnak autentikus roma hangszereket, megismerkedhetnek a hazai roma képzőművészet legjelentősebb alakjaival és közösen gondolkodhatnak a roma kultúra szerepéről a hazai kortárs térben Beck Zoltán, a 30Y zenekar frontembere vezetésével.

A szentendrei MANK Galéria után a MANK ArtPortára látogatók is megtekinthetik A velünk élő Petőfi című kiállítást, amellyel a 2022-23-as Petőfi-emlékévhez csatlakozik az intézmény.

A műtárgyak ez alkalommal táblakiállítás formájában jelennek meg. A látogatók találkozhatnak kísérletező jellegű alkotásokkal és olyanokkal is, amelyek a digitális és a konvencionális grafika ötvözéséből jöttek létre – áll a közleményben.

Mint írják, mindezek mellett többször köszön vissza az ősfényképnek nevezett Petőfi-dagerrotípia az alkotásokban, ugyanakkor egyes művészek átvitt értelmezésben, absztrakt festmények, fotográfia, szobor vagy éppen faliszőttes formájában asszociálnak Petőfi egy-egy költeményére.

A képzőművészeti alkotásokon túl a zene nyelvén is megidézik Petőfi Sándor költeményeit Tímár Sára és zenekara tolmácsolásában.

Számos zenei és táncprogrammal is várják a közönséget az udvarban. Júliusi apokalipszis címmel Áfra János, Gergye Krisztián, Nagy Márta Júlia és Sirokai Mátyás a zene, a versek, a mozgás- és képzőművészet kölcsönhatására építő improvizatív előadását láthatják az érdeklődők.

Koncerttel készül Dánielfy Gergő, továbbá a közönség megismerkedhet Csorba Lócival, a Lóci játszik zenekar frontemberével is, valamint fellép Góbi Rita és társulata, amelynek tagjai az előadást követően improvizatív tánctréninget tartanak.

Várja az érdeklődőket a MANK ArtPorta művészeti könyvespolca, továbbá a látogatók beöltözhetnek egy-egy híres festmény főszereplőjének is, és egy kortárs játékinstalláció segítségével különböző ajándékokat is nyerhetnek.

A MANK ArtPortán a Művészetek Völgye alatt minden napot jógával indítanak – olvasható a közleményben.



Interaktív művészeti foglalkozások színesítik idén a porta programját!

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt