A vágy életünk végéig kísér minket – ezeket az érzéseket szeretné átadni a trió a felvételhez forgatott klipben ábrázolt élethelyzeteken keresztül.
A Kultúrkör a „Maradunk fiatalok” című slágerrel robbant be 2021 nyarán.
A csapat további dalai közül rendszeresen hallható a rádiókban a „Siker”, a „Chicago” és a „Rádió”.
A zenekar így nyilatkozik a „Gentleman” című dalról, mely „Vihar előtt” című kislemezükön kapott helyet: „Szerettünk volna egy olyan flörtölős számot csinálni, ami kerüli a nyálas és közhelyes udvarlásokat, sokkal inkább pimaszabb, mind zenei és szövegi értelemben. Az ember tudniillik így működik: meglát valakit, és az a valaki vagy tetszik neki vagy nem. Ha pedig tetszik neki, abból vagy egyéjszakás kaland lesz, vagy lehet belőle egy komoly kapcsolat is. Ezeket az igazságokat próbáltuk egy húzós dalban összefoglalni.”
(Szöveg: Darvasi Áron, Király Tamás, Rudner Barnabás Zene:
Somogyvári Dániel)