Keresés
Close this search box.
Kemény stílusváltás az egyik legjobb magyar énekesnőtől, vagy csak egy kis kitekintés?

Amikor a popdíva felveszi a metált!

Újabb különleges kollaboráció született, ezúttal a Down For Whatever és Pásztor Anna együttműködésével. A modern metál csapat Voltam/Leszek című dala, amit a frontember Diószegi Kiki az énekesnővel álmodott meg, egy nem mindennapi klippel együtt debütált pénteken a YouTube-on.

A modern metálban utazó Down For Whatever tagjai immáron hét éve zúznak a színpadokon, ám nem csak a koncertekről és a fesztiválokról lehet ismerős a zenekar. Tavaly A Dal című televíziós dalversenyben is láthatták őket a nézők, a frontember Diószegi Kiki pedig többször is vendégszerepelt más zenekarok anyagaiban – jellegzetes hörgése megjelent például a Hooligans lemezén, de beszállt a Mudfield és a Phoenix RT. egy-egy nótájába is, illetve korábban az AWS koncertjein is színpadra állt többször.

A saját dalaihoz viszont még sosem hívott vendégművészt a csapat, ezért is számít rendhagyónak a zenekar legújabb klipes szerzeménye, amelyben Pásztor Annával üvölt versenyt az énekes.

A nemzetközi példákat nézve úgy látom, nagyon érdekes, ha teljesen más zeneiségből érkező énekesek vagy zenekarok összefonódnak, mert ilyenkor tök izgalmas végeredmények születnek. Ilyen például az Ed Sheeran-Bring Me The Horizon szám is, ami nekem kifejezetten tetszik

– mondta Diószegi Kiki, a DFW énekese.

Én nagyon szerettem volna, ha egy énekesnőt hívunk, és ahhoz képest, hogy Anna stílusa, a színpadon való megjelenése, meg a dalai mások, valahogy mégis köthetők a mi világunkhoz. Ahogy íródott a dal, nekem egyébként rögtön az ő hangja szólalt meg a fejemben. Szinte hallottam, hogy a verze mennyire jól állna neki.

Pásztor Annának egyszer már volt hasonló felkérése, s bár a rock nem áll olyan távol a metáltól, mégis tartott attól, hogy a közös munka mennyire lehet működőképes.

Csuklottam, amikor Kikiék megkerestek. Mindig félek az ilyen kollaborációktól, mert úgy gondolom, a saját magam által írt dalokat tudom a legjobban előadni, hiszen azok lélekből jönnek. Ez a dal viszont valamiért azonnal megtetszett, és ami nagyon érdekes, hogy pont a felkérés előtt pár nappal írtam egy mondanivalójában nagyon hasonlót magamnak is

– mondta Pásztor Anna.

A Voltam/Leszek című dalt a zenészek Diószegi Kiki házistúdiójában vették fel, s bár előzőleg csak futólag ismerték egymást, a két énekes között azonnal megvolt a kémia, így a szám rögzítése meglepően rövid időt igényelt.

Kiki nagyon jól tudott instruálni, ennek köszönhetően mindössze egy óra alatt végeztünk is a munkával. A két énekszólam egymásba kapcsolódásával pedig a végeredmény nagyon izgalmas lett

– mondta Pásztor Anna.

Nemcsak maga az együttműködés, hanem a dalhoz készített klip is újdonságnak számít, ami elsősorban Császár Róbert munkáját dicséri. A DFW gitárosa egy olyan szoftvert használt a videó elkészítéséhez, ami a zenei szférában itthon még ritkaság.

Az ‘Unreal Engine 5’ szoftvert főként játékok fejlesztéséhez és filmprodukciókhoz használják háttérvetítésre, illetve virtuális környezet létrehozására. Már többször gondoltam rá, hogy ki kellene próbálni és ez most egy jó alkalom volt rá, mert arra nem volt időnk, hogy leforgassunk egy klipet Annával

– magyarázta Császár Róbert.

Mivel a dal mondanivalója ellentétekről szól, a sztori is adta magát, hogy legyen benne két próbababa – ami egyébként visszautalás is, hiszen több klipünkben használtunk már bábukat – , álljanak egymásnak háttal, és ezekre vetítjük a két énekes arcát.

Ha már ellentétek: maga a dal a mélységek és a magasságok megéléséről szól és a Down For Whatever ősszel érkező lemezén szerepel majd, amelyről korábban már három szerzeményt bemutatott a zenekar. A friss nóta élő premierje a soproni VOLT Fesztiválon lesz, ahol június 23-án áll színpadra a csapat.

Anna hörgése itt nézhető-hallható: https://youtu.be/IhrwvRSe5r4

Aki többre kváncsi, annak itt egy Facebook-oldal: https://www.facebook.com/downforwhateverofficial

Képek: https://www.instagram.com/downforwhateverofficial/

 

Különleges gémer-technikával készítettek klipet az igazán keményre sikeredett számhoz!

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss