P. Mobil – Honfoglalás – Határok nélkül (DVD)

Honfoglalás
Láposi Mária

Láposi Mária

A P. Mobil életben tartja a legendás művet

Schuster_Lorant_PMobilA P. Mobil Honfoglalás című szvitje a magyar rockzene egyik csúcsteljesítménye, sorsa mégis viszontagságos; mindmáig csak a zenekar és a rajongók szívében, lelkében és tudatában került a megérdemelt, méltó helyére. A múlt rendszerben egyeduralkodó Magyar Hanglemezgyártó Vállalat mindenható urai a P. Mobilban látták a legfőbb ellenséget, így a zenekar fő műve is csak 1984-ben jelenhetet meg először nagylemezen a Hungaroton-Start Rocklegendák sorozatának darabjaként.

A P. Mobil azonban folyamatosan ápolja, alakítja és életben tartja a legendás művet. Mikor műsorukra tűzik, az igazi ünnep a zenekarnak és a rajongóknak egyaránt. 1995-ben a Magyar Állami Hangversenyzenekarral közösen komolyzenei köntösbe öltöztetve is világszínvonalon mutatták be a Budapesti Kongresszusi Központban. Ez a felvétel, valamint a legendás Magyar Fal koncerten előadott darab, és a 2016-ban megrendezett Honfoglalás – Határok nélkül koncert is megtalálható egy 1995-ös werkfilmmel kiegészítve ebben a küllemében is exkluzív kiadványban.

Ki tudja, talán végre valamelyik nagy nemzeti ünnepünkön is találkozhatunk a Honfoglalásal és méltó körülmények között, a rég megérdemelt helyére kerül ez az örökérvényű szvit. Addig azonban itt ez a DVD, hogy a rajongók a polcukra helyezhessék.

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on skype
Mindenünk a zene

Friss

Martin Miután jó ember bachata

Miután – megjelent Gébele Martin új dala

A dalszöveget és a zenét is Martin jegyzi, elmondása szerint „önmagának tud a legjobban megnyílni”, ezért alkot szinte mindig egyedül, de nyitott az együttműködésre másokkal.

Várkert Bazár zene vers

Zene+vers, a Várkert Bazárban!

Ismét zene költözik be a Várkert Bazár udvarára – azonban nem könnyű-, hanem komoly: a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara Nyáry Krisztiánnal közösen vág bele a szórakoztató művelésbe,

Martin Miután nyári

Martin Miutánja – már csak pár nap

Termékeny hetek után itt az új szám! Június 11-én, pénteken új dala és videoklipe jelenik meg Miután címmel. Új száma igazi nyári slágernek ígérkezik. Strand – csak kicsit másképp.

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt