Öröm a Zene döntő és díjkiosztó az A38 Hajón

Öröm a zene - esemény
Október 11-én.

AntaresTizenkettedik évadának döntő eseményéhez érkezett hazánk legjelentősebb tehetségkutató és gondozó sorozata, az Öröm a Zene. A kétnapos rendezvényen 20 határon belüli zenekar mutatkozik be az A38 Hajó színpadán élőben és 6 határon túli együttes videóbejátszás segítségével. A győztes 3 millió forintos jutalmazása mellett 10 kategóriában osztanak ki a szervezők díjakat olyan személyeknek, akik sokat tesznek a magyar hangszeres élőzenéért.

A Hangszeresek Országos Szövetsége (HANOSZ) 2009 óta rendezi meg az Öröm a Zene (korábbi nevén Hangfoglaló Hétfő, majd Hangfoglaló Magyarország) tehetségkutató sorozatot, amely mára – az NKA Hangfoglaló Program hathatós támogatásával – a Kárpát-medence legnagyobb szakmai tehetségkutató sorozatává vált. Összesen 26 állomása van, amelyből 19 megyei és egy fővárosi, illetve 6 határon túli. Október 10-én és 11-én e tehetségkutatók nyertesei mérik össze tudásukat Budapesten, az A38 Hajón.

A határon belüli zenekarok élőben versenyeznek az A38 Hajó színpadán, míg  a határon túli együttesek videóbejátszás segítségével mutathatják meg tudásukat. A fináléba bejutott az Atrox Trauma, a Bad Acrobats, a Bagatell, a Deskavaaay, a Doggos, az Éjfény, az estenden, a Feed the Mogul, a Filc, a Grabovski, a Gidnim« Rém, a G.R.B. Band, a Kalandor, a Kétszemközt, a Kontraszt, a KVAB, a Mudi, a Pardon ME, a Quack, a Szexnuggets, a Szintaxis, a Ten Big Toxs, a TooFar, a Ullie, a Woodstock Barbie és a Zajnal. Valamennyi produkció online is követhető lesz a Hajónapló internetes felületén és a teljes eseményről kép- és hangfelvétel készül. Az Öröm a Zene döntőjében diadalmaskodó zenekar a HANOSZ-tól 1 millió forint értékben kap hangtechnikai berendezést, és 2 millió forinttal támogatja őket a Hangfoglaló Program.

A zenekarok produkcióit 8 tagú szakmai zsűri értékeli a helyszínen, melynek tagjai Andrásik Remo (zenész, gitártanár, a Hangszeresek Országos Szövetsége főtitkára, az Öröm a Zene sorozat szervezője), Horváth Gergely (rádiós szakember, az NKA Hangfoglaló Program szakmai kollégiumának tagja), Lombos Márton (dalszövegíró, a Hangfoglaló Program mentora), Nagy Szabolcs (kommunikációs szakember, a Hangfoglaló Program mentora) valamint a tavalyi nyertes Antares zenekar tagjai, azaz Dér Dávid, Kolosai Ferenc, Kovács Botond és Pap Dávid.

Az Öröm a zene díjátadó ünnepséget október 11-én, a zenekari produkciókat követően rendezik meg, amelyen a Hangszeresek Országos Szövetsége átadja az idei év Öröm a Zene szakmai díjait is 10 kategóriában (az év zenésze – az év könnyűzenei rendezvényhelyszíne – az év zenepedagógusa – az év felfedezettje – az év hangmérnöke – az év hangtechnikusa – az év világosító és látvány technikusa – az év hangszerjavító műhelye – az év zenei újságírója – az év különdíja) a hangszeres-élőzene népszerűsítése iránt elkötelezett személyeknek.

Az Öröm a Zene nagyszabású döntője a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) támogatásával jött létre.

Bővebb információ:
oromazene.hu

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Új zsinagóga Szeged

Zsidó kulturális fesztivált rendeznek Szegeden

Komoly- és könnyűzenei koncertek, könyvbemutatók és fotókiállítás várja június elejétől szeptember közepéig az érdeklődőket a Szegedi Zsidó Kulturális Fesztiválon – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

The Pontiac - Ablakomból

The Pontiac – Ablakomból

Hamarosan harmadik nagylemezével örvendezteti meg rajongóit a The Pontiac. Beharangozóként a zenekar újabb videóklippel készült, amit a korong egyik legmeghatározóbb, Ablakomból című dalához forgattak.

Palágyi Ildikó

Palágyi Ildikó: Körbeér

A kislemez Palágyi Ildikó – énekes-dalszerző – legszemélyesebb megéléseibe, történeteibe enged betekintést. Az album címadó dalához a saját teraszukon forgattak „home session” videót.

Vörös Renátó

Vörös Renátó – Nap

Remeteévek és Skócia meghódítását követően jelent meg Vörös Renátó második szóló nagylemeze: Nap címmel.