Online filharmóniával kedveskedik a Kodály Filharmónikusok

Az online hangversenyek minden esetben 19 órától kezdődnek és a megtekintésük díjtalan.

Február-március folyamán a zenekar Debrecen négy élő koncertet ad, ezek a Filharmónia Magyarország online csatornáin lesz láthatók – írja a papageno.hu.

Mint írják, ahogy a járványhelyzet miatt az ország koncerttermeinek ajtaja bezáródott, a Filharmónia Magyarország a klasszikus zene rajongói előtt új lehetőséget nyitott meg saját online csatornáin keresztül, virtuális koncertélmények formájában. A Kodály Filharmonikusok és Kodály Kórus is kiveszi részét az országos közvetítések biztosításából: február-március folyamán négy hangverseny formájában.

Ezek közül az első a február 9-én 19 órától kezdődő London, Párizs, Haydn. A barokk kor szépségeit megidéző műsort (Haydn: B-dúr sinfonia concertante és a 85., B-dúr szimfónia) a Kodály Filharmonikusok Debrecen Kollár Imre vezényletével adja elő.

A február 14-én sugárzott Teljesen Beethoven programján egy ritkán hallható versenymű kerül egy népszerű szimfónia elé. Az 1808-ban bemutatott C-dúr hármasversenyben zongorás trió felelget, verseng a zenekarral: Somogyi-Tóth Dániel a zongorajáték mellett vezényel is, partnerei Kelemen Barnabás hegedűművész és Vashti Hunter csellóművész lesznek. Ezt követi a magával ragadó ritmusokban, tánc elemekben bővelkedő 7. A-dúr szimfónia, melyet maga a szerző is egyik legsikerültebb opuszának tartotta. Nem véletlenül nevezte Richard Wagner a VII. szimfóniát „a tánc apoteózisának”. A „Hetedik” ősbemutatójának érdekessége, hogy zenekari muzsikusként részt vett benne a kor több jelentős zeneszerzője is, többek között Antonio Salieri, Louis Spohr, Johann Nepomuk Hummel és Giacomo Meyerbeer.

A Filharmónia Magyarországgal március 4-én a Kodály Kórus Debrecen A hit ereje című hangversenyét közvetítjük a Szent Anna Székesegyházból, március 23-án pedig a Hadady 65 elnevezésű koncertet a Kodály Filharmonikusok és Hadady László oboaművész fellépésével a Debreceni Egyetem Aulájából.

Az online hangversenyek minden esetben 19 órától kezdődnek és a megtekintésük díjtalan! A hangversenyek a Filharmónia Magyarország Facebook-oldalán,  YouTube– és Vimeo- csatornáján lesznek láthatók a Papageno írása szerint.

 

Rendezvény | Magyarzene.eu

 

 

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Palágyi Ildikó

Palágyi Ildikó: Körbeér

A kislemez Palágyi Ildikó – énekes-dalszerző – legszemélyesebb megéléseibe, történeteibe enged betekintést. Az album címadó dalához a saját teraszukon forgattak „home session” videót.

Napfonat

Őselemek a Napfonat tolmácsolásában

Második nagylemezével jelentkezik A Dal 2022-es döntőjébe is bejutó Napfonat. Az őselemek köré épülő album gondolata már önmagában izgalmas.

Vörös Renátó

Vörös Renátó – Nap

Remeteévek és Skócia meghódítását követően jelent meg Vörös Renátó második szóló nagylemeze: Nap címmel.

Fonó Budai Zeneház

Az Ektar, Tóth Viktor és a Canarro a Fonóban

Világzene, kamarazene és improvizatív dzsessz is szerepel a Fonó Budai Zeneház kínálatában. Május második felében a fellépők között lesz az Ektar, Tóth Viktor és a Canarro is – közölték a szervezők kedden az MTI-vel.