
2017 januárjában, Jakab Tamás otthoni teendői végzésekor a Kiske /Sommerville project City of heroes dalát hallgatta, amikor elkezdett azon munkálkodni, hogy újra összehozza a NightSide zenekart, de az említett dal hatására női és férfi énekkel egyaránt! Elkezdte a hirdetéseket feladni, mire 2017 végén kialakult az első felállása a zenekarnak. Egy basszeros és két dobos csere után aztán kialakult a mai felállás.
A 2018 őszi időszakban kezdték el az azon a nyáron felvett Angyalvér EP bemutató koncertsorozatát, mely egy dobos cserét is átvészelt. Sajnos ez a csere sem volt sokáig életképes, így 2019 júniusában egy motoros találkozó volt a csapat utolsó 2019-es koncertje. Kisebb kálváriát élt meg a zenekar a dobos keresés miatt, amikor 2020 január végén egy régebbi hirdetésre jelentkezett Földi Áron. Az Ő szorgalmának köszönhetően már 2020 márciusában folytatódik a koncertezés.

Az Ős-NightSide időszakban született dalok fő szerzője Jakab Tamás volt. Ezek közül 4 dal szerepel az EP-n, teljesen új szöveggel, énekdallamokkal, és a zenei részek is változtak némileg. Ezek már az új felállás érdemei és gőzerővel készülnek a következő dalok is.

Jakab Tamás – gitár,vokál
Jakab Benedek – gitár
Berec Zoltán – basszusgitár
Földi Áron – dobok
Kovács Vivien – ének
Oszvald Péter – ének
Facebook: facebook.com/NightSide78/




