Neoton ünnep – Ádám 75 koncert az Erkel Színházban

Vegvari 75 Alapi

Nem a diszkós hangzás fog érvényesülni

Végvári Ádám 75. születésnapja alkalmából rendeznek koncertet október 29-én az Erkel Színházban. A Neoton ünnep – Ádám 75 című koncerten a Neoton Família slágerei mellett Végvári Ádám korábbi együtteseinek és szólópályájának számai is felcsendülnek. A jubileumi est különlegessége, hogy a közismert popslágerek ezúttal erőteljesebb gitáros, rockos hangzást kapnak – közölték a szervezők az MTI-vel.

Végvári Ádám több mint öt évtizede van jelen a magyar könnyűzenében, zenészként, énekesként, gitárosként, valamint zeneszerzőként is meghatározó volt a hazai pop-rock történetében. A zenész játszott többek között a Geminiben, a Kati és a Kerek Perecben, majd 1980-ban csatlakozott a Neoton Famíliához.

Az eddás Alapi erősítésként érkezik

„Az én műfajom az úgynevezett west coast rock, ami az a fajta rockzene, amelynek dallama is van” – idézte Végvári Ádámot a közlemény. Elmondása szerint ezt a zenei szemléletet pályája során minden együttesbe magával vitte, és a Neoton dalaiban is ez adta azt a rockos karaktert, amely több ismert felvételen hallható.

Végvári Ádám több gitárjátékot tervez a műsorba, az Edda Művekből ismert Alapi István is színpadra lép vendégként, vele gitárpárbajra készülnek. A műsor összeállításának egyik fontos szempontja ugyanakkor az volt, hogy az új zenei megközelítés mellett megmaradjon a Neoton-dalok jellegzetes popkaraktere is.

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Vegvari 75 Alapi

Neoton ünnep – Ádám 75 koncert az Erkel Színházban

Nem a diszkós hangzás fog érvényesülni Végvári Ádám 75. születésnapja alkalmából rendeznek koncertet október 29-én az Erkel Színházban. A Neoton ünnep – Ádám 75 című koncerten a Neoton Família slágerei

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt