Vad Fruttik – akik nem is olyan vadak -, úgy kezdték a zenélést, hogy semmilyen rutinnal nem rendelkeztek, egyszerűen azokat a dalokat játszották, amiket szívesen hallgattak.
„Mi mondjuk ugyanannyira szerettük a Manu Chao-t, mint a Nirvana-t, és akkor azt gondoltuk, miért ne férne az bele, hogy egy zenekar játsszon egy Sárga Zsiguli-t, aztán játsszon egy Nekem senkim sincsen-t, hiszen a zenehallgató ember sem egyfajta zenét hallgat általában, hanem sokfélét.”
Az évek során megtalálták azt a stílust, ami a zenekarnak jól áll, és amit bátran felvállalnak. Dalszövegeikben inkább az élet árnyaltabb, satírozott dolgaira hívják fel a figyelmet. Fejlődésüknek tudják be, hogy felismerték, a koncerteken nem csak hangzásban varázsolják el a közönséget, hanem profi fénytechnika is segíti őket, ami mára már ugyanolyan fontos és annyi energiát követel, mint a zenei hangzás precíz kidolgozása.
/Fekete Tímea/
