Dolly kirobbanó formáját elnézve, könnyű elképzelni, hogy sportolt, de hogy igazi sport guru, azt kevesen tudják. Gyerekként a minden csínytevésre kapható kislány művészi tornázott és balettozott is.

DollyDolly kirobbanó formáját elnézve, könnyű elképzelni, hogy sportolt, de hogy igazi sport guru, azt kevesen tudják. Gyerekként a minden csínytevésre kapható kislány művészi tornázott és balettozott is. Miután közölték vele, hogy nem igazán balett-táncos alkat, 3 évig úszott a Fradiban, de unalmasnak találta, hogy számlálja a leúszott hosszokat, így ezután szó szerint más vizekre evezett: Kajakozott, majd kispuskával lőtt, kézilabdázott, kosárlabdázott, megtanult vitorlázni, de igazi szerelme a lovaglás lett.

A matematika mindig jól ment neki, és érdekelte is, az utolsó pillanatban mégis a Színművészeti Főiskolát írta a felvételi lapjára, ahova rögtön fel is vették. Ott hamar elbizonytalanodott, hogy valóban ezt a pályát szeretné e folytatni, így hamar ki is szórták. Nem igazán hagyta, hogy segítsenek neki, ezért elment dolgozni.

„Jellemző rám, hogy mindent kipróbálok, és vagy megy, vagy nem megy. Ha nem megy, akkor átlépem – kipipálva, hogy ez nem megy. Ha megy, akkor addig csinálom, amíg azt nem érzem, hogy jó vagyok belőle. Hogyha teljesen jó vagyok belőle, akkor az is kipipálva.”

Szeret és tud is dolgozni, ez nála az alap. Éppen a mentőszolgálatnál dolgozott koordinátorként, amikor váratlanul jött a színpadi lehetőség. Még a gimnáziumban összeismerkedett Fenyő Miklóssal és akkori zenekarával, eljárt próbákra is, de fellépésre soha nem került sor addig. 1979 végén kereste meg Fenyő Miklós, de először még csak
pár nyugati fellépést terveztek. Ennek a főpróbáját tartották az E-klubban, egy nyilvános koncert keretében, amikor azzal szembesültek, hogy a fogadtatás óriási, és minden elképzelést felülmúló.

A Hungária együttes két és fél évig működött. 1983 június 26-án reggel fél 9-kor megszűnt, de háromnegyed 9-re már megalakult a Dolly Roll. A csapat túlszárnyalta a Hungária sikerét például eladásban – gyémántlemezük is lett, ami egymillió eladott példányszámot jelent.

A mindennapi pörgésben Dolly fontosnak tartja, hogy tudjon kikapcsolni is: „Nem lehet rohanni, csak hogyha megvan a másik oldal is. Tehát, ha nincs egyensúlyban a két oldal, akkor nagy baj van.”

/Fekete Tímea/

A teljes riport megtekinthető és meghallgatható:
http://sztarportre.hu

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Új zsinagóga Szeged

Zsidó kulturális fesztivált rendeznek Szegeden

Komoly- és könnyűzenei koncertek, könyvbemutatók és fotókiállítás várja június elejétől szeptember közepéig az érdeklődőket a Szegedi Zsidó Kulturális Fesztiválon – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

The Pontiac - Ablakomból

The Pontiac – Ablakomból

Hamarosan harmadik nagylemezével örvendezteti meg rajongóit a The Pontiac. Beharangozóként a zenekar újabb videóklippel készült, amit a korong egyik legmeghatározóbb, Ablakomból című dalához forgattak.

Palágyi Ildikó

Palágyi Ildikó: Körbeér

A kislemez Palágyi Ildikó – énekes-dalszerző – legszemélyesebb megéléseibe, történeteibe enged betekintést. Az album címadó dalához a saját teraszukon forgattak „home session” videót.

Vörös Renátó

Vörös Renátó – Nap

Remeteévek és Skócia meghódítását követően jelent meg Vörös Renátó második szóló nagylemeze: Nap címmel.

Ez itt egy reklámhely ;)

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt