Keresés
Close this search box.
Június vége még messze lehet, de úgy tűnik, a programszervezők nem bíznak semmit sem a véletlenre!

Kultikus zenekar teszi tiszteletét a Dunakanyar kapujában!


A Morcheeba, a Platon Karataev, a Carson Coma és a Hiperkarma is fellép a június 23. és 26. között Nagymaroson megrendezendő VéNégy Fesztiválon és Színházi Találkozón, amely a nemzetközi színházi és utcaszínházi produkciók mellett idén minden eddiginél erősebb zenei programot kínál.

A VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó nagymarosi helyszíne tavaly nemcsak a fesztiválozókat, hanem a fellépőket is lenyűgözte.

A rendezvénysorozat hosszú távon megtalálta otthonát, így június végén ismét zenével és színházzal telik meg ez a helyszín, ahol hazai zenekarok mellett a brit Morcheeba is fellép – közölték a szervezők az MTI-vel szerdán.

Tájékoztatásuk szerint a VéNégy Fesztivál minden eddiginél erősebb zenei felhozatalt ígér, négy színpadon fogják egymás váltani a zenekarok.

A magyar együttesek közül a Platon Karataev, a Carson Coma, a Hiperkarma, a Bohemian Betyars, Dánielfy Gergő és az Utazók, valamint a Konyha biztosan fellép, a koncertek mellett pedig színházi és utcaszínházi előadások, természetjáró és sportprogramok, minőségi gasztrokínálat is várja majd az érdeklődőket.

A Morcheeba európai turnéja keretében érkezik Nagymarosra – áll a közleményben, amely idézi a brit triphop duó énekesét is.

– A legismertebb számaink mellett néhány ritkán hallott dal is helyet kap majd a műsorban, és biztosan eljátszunk néhány számot legújabb lemezünkről, a Blackest Blue-ról is. Örülök, hogy hamarosan újra találkozhatunk a magyar közönséggel, remélem, mindenki készen áll az énekre és a táncra! – üzeni Sky Edwards.

 

A Morcheeba brit együttes, melynek stílusa ötvözi a lounge-ot a dubbal, bár sokan sorolják őket a triphop-előadók közé. Zenéjükben megtalálhatóak még blues-, illetve rockelemek, mindezt downtempóra jellemző hangzásvilággal. Világszerte nagyjából akár 6 millió albumot is eladhattak, jelenlegi kiadójuk a PIAS records.

1995-ben alakultak, így közel 30 évesek már. 10 nagylemezet és öt válogatásalbumot adtak ki 27 év alatt. Egyik leghíresebb daluk, a Rome Wasn’t Built in a Day 1999-ben látott napvilágot: hangzásilag ugyan nem éppen huszonegyedik századi, de minden tekintetben tartja magát még korunkban is. (A Wikipédia nyomán)

 

A rendezvénysorozat folyamatosan bővülő programjáról a https://venegyfesztival.hu honlapon tájékozódhatnak az érdeklődők.

Június vége még messze lehet, de úgy tűnik, a programszervezők nem bíznak semmit sem a véletlenre!

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Amanna

Nemrég jelent meg Amanna Valamiér című dala

Amanna magyar énekesnő, dalszerző. Generációjának izgalmas új művésze, egyedi előadásmóddal, és zeneiséggel. Legutolsó megjelenése, melynek címe Valamiér’ egy párkapcsolat végének fájdalmas emlékeit dolgozza fel.

HOCUSPONY

Megjelent az Abrakadabra a Hocuspony -tól

A budapesti székhelyű HOCUSPONY nem hagyott sok időt a lacafacára, rögtön az első évükben megjárták szinte az összes nevesebb fővárosi klubot az A38-tól egészen az Akvárium Klub Nagyhalljáig.

Fonogram -Magyar Zenei Díj

Megvannak a 2024-es Fonogram-jelöltek!

2024. április 27-én, szombaton a Fonogram-nap keretében derül ki, kik nyerik idén a magyar zenei élet legrangosabb szakmai elismerését, a 18+1 kategóriában odaítéltFonogram -Magyar Zenei Díjat.

Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi

„Mint a kés a vajban” – megjelent a CSILLAGTÚRA

Március 21-én jelent meg Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi közös projektjének legújabb gyümölcse, a CSILLAGTÚRA, amely nemcsak azért különleges, mert ezúttal Péter is énekel, hanem mert a HIPERKARMA zenekar játszotta fel a zenét.

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt