Keresés
Close this search box.

Modern Lobotómia, avagy itt az új Árnyéknyúl dal

Árnyáknyúl - Modern Lobotómia
Modern Lobotómia. A mentális problémák elleni küzdelem fontosságára hívja fel a figyelmet az új Árnyéknyúl dal.

Hátborzongató kifejezés, pedig akik régóta követik a debreceni zenekar munkásságát, tudhatják, hogy ez volt a formáció előző neve, ezen a néven alakultak 2016-ban. Az Árnyéknyúl nevet 2018-ban vették fel, első, cím nélküli nagylemezük már ezen a néven jelent meg 2019-ben.

A dal még ennél is régebbi. Több, mint tíz éve íródott, 2012-ben egy teljesen más felállású zenekarban. Sötét témája régóta kísérti Kovács Kareszt, a dalszöveg íróját, így most úgy döntött jelenlegi zenésztársaival, hogy elkészítik a dal végleges verzióját. Egyrészt a súlyt neki le kell tenni, másrészt sokaknak segíthet a dal üzenete: beszélni kell a problémákról, az alkohol, a drogok és a gyógyszerek nem jelentenek megoldást.

A zenekar nemrég podcast-sorozatot indított, amelyben adásonként elemeznek ki egy-egy dalt az érkező nagylemezről. A Modern Lobotómia dalról szóló epizódba meghívták vendégnek Gyenge Norbert basszusgitárost, aki jelen volt a dal megszületésénél, ugyanis akkoriban együtt zenélt Kovács Karesszel.

Karesz azért írásban is választ ad arra a kérdésre, hogy mit is jelent számára ez a dal:

„Ez a dalunk a legsötétebb az egész lemezen. Évek óta kerestük a végleges formáját, és úgy gondolom, most megtaláltuk. Kifejezetten stúdió dalt csináltunk belőle, ami tőlünk ritka – az Árnyéknyúllal leginkább a dokumentációs jellegre törekszünk a lemezek felvételénél. Itt szerettünk volna valami újat mutatni. A dal az öngyilkosságról, annak kísérletéről vagy gondolatáról, az egész témát körülvevő érzésekről szól. Szeretnénk azt üzenni a dallal, hogy beszéd az egyetlen kiút ebből az érzésből. Nem a drogok, a gyógyszerek, vagy mellékutak, hanem a beszéd. Beszélni kell róla. Egy haverral, baráttal, családtaggal, szakértővel, mindegy kivel, de ki kell nyitni a szádat. Nem kell egyedül lenni. Mindig van segítség.”

A mű – a zenekarhoz hűen – kapott egy dalszöveges videót is, erről így nyilatkozott a frontember:

„Egy installációt csináltunk egy öngyilkossági helyszínelés témájában – próbáltuk elkapni a dal hangulatát. Habár a képminőség hagy kívánni valót maga után, az eredeti koncepció nem sérült: házon belül készült az anyag.”

A súlyos videó: youtu.be/bakjvcv_jzQ

A debreceni zenekar ezzel lezárta a dalok külön megjelentetését a második nagylemez kapcsán, a Modern Lobotómia zárja ezt a sor. Az album idén tavasszal jelenik meg. A zenekar legközelebb a Made in Debrecen Fesztiválon lép majd fel márciusban, áprilisban pedig lemezbemutató koncertet tartanak, szintén Debrecenben.

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Amanna

Nemrég jelent meg Amanna Valamiér című dala

Amanna magyar énekesnő, dalszerző. Generációjának izgalmas új művésze, egyedi előadásmóddal, és zeneiséggel. Legutolsó megjelenése, melynek címe Valamiér’ egy párkapcsolat végének fájdalmas emlékeit dolgozza fel.

HOCUSPONY

Megjelent az Abrakadabra a Hocuspony -tól

A budapesti székhelyű HOCUSPONY nem hagyott sok időt a lacafacára, rögtön az első évükben megjárták szinte az összes nevesebb fővárosi klubot az A38-tól egészen az Akvárium Klub Nagyhalljáig.

Fonogram -Magyar Zenei Díj

Megvannak a 2024-es Fonogram-jelöltek!

2024. április 27-én, szombaton a Fonogram-nap keretében derül ki, kik nyerik idén a magyar zenei élet legrangosabb szakmai elismerését, a 18+1 kategóriában odaítéltFonogram -Magyar Zenei Díjat.

Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi

„Mint a kés a vajban” – megjelent a CSILLAGTÚRA

Március 21-én jelent meg Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi közös projektjének legújabb gyümölcse, a CSILLAGTÚRA, amely nemcsak azért különleges, mert ezúttal Péter is énekel, hanem mert a HIPERKARMA zenekar játszotta fel a zenét.

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt