Keresés
Close this search box.

Megszakadó emberi kötelékek ihlették a Kacaj zenekar friss videóklipes dalát

Kacaj zenekar
A Kacaj Zongorás című dala egy sokak által ismert jelenséget dolgoz fel. Legújabb videóklipjükben a „se veled, se nélküled” ambivalens érzése kerül terítékre a pécsi folkpop banda tolmácsolásában.

A Kacaj együttes jelenlegi felállása körülbelül három éve létezik. A „jelenlegi” szót itt nem különböző tagcserék indokolták, hanem egy nagyon kedves történet, ami a formáció nevéhez kapcsolódik. Ugyanis az eredeti Kacaj Katona Bálint „Baka” (hegedű, ének) nagypapájának bandája volt, és nem ez az egyetlen, amit tovább visznek az örökségéből. A másik maga a koncepció: népdalokat dolgoznak fel az adott korszakra jellemző zenei motívumokkal.

„Embert próbáló volt felénekelni, és visszahallgatni is az”

A Kacaj bemutatkozó lemeze idén nyáron debütált. Az Utólag színezett – ami már előre láthatóan egy kifejezetten komplex és izgalmas anyagnak ígérkezett – meghallgatva abszolút beváltotta a hozzá fűzött prekoncepciókat. Erről a korongról választották ki a szóban forgó Zongorást, amelyhez legutóbbi klipjüket forgatták. A dal nagyjából egy éves múltra tekint vissza, és korántsem a legideálisabb körülmények között készült. 2022. decemberére így emlékszik vissza Baka:

“A tavalyi telünk nem volt valami egyszerű. Lelkileg és szellemileg is kimerültünk páran a legénységből. A hullámvölgy aljában pedig találkoztam a fejemben már egy ideje mozgolódó ötlettel, miszerint szerettem volna egy megnyugvást a lemez közepére. Ádival épp ürítettük egymásnak a lelki szemeteseinket, mikor bevillant a semmiből ez a nóta, majd fél óra múlva már ott is ült a zongoránál Csongor barátunk…”

„Mikor az együtt már fojtogat, de a különtől sem kapsz levegőt”

Az eredeti népdalból a zenekartagok közül mindenki választott egy-egy versszakot, amivel a leginkább azonosulni tudott. Az egyszerű hangszerelés és a puritán ének csak még inkább hozzátesz az összképhez. A szerzeményt a megszakadó emberi kötelékek ihlették: kinek szerelmi, kinek családi vonatkozásban. Előbbire jó példa az az érzelmi elszigeteltség, amikor az együttlevés gondolata már fojtogat, de ha belegondolsz a különválásba, akkor sem kapsz levegőt. A számhoz készült videó még rátesz egy lapáttal erre az állapotra, hiszen a főszereplő végig egyedül tartózkodik egy zárt térben, ami csak tovább fokozza a magányos merengés, a befelé fordulás és az érzelmeinkben való elmélyedés érzetét. Ezt a lehetetlen helyzetet más személlyel nem tudja megosztani, csak egy zongorával, melynek segítségével az összes benne fortyogó érzelem testet ölt egy dal formájában.

Ami még súlyosabbá teszi a Kacaj Zongorásának történetét, az megtörtént eseményeken alapul. Ebben az esetben sajnos az agyoncsépelt mondat megállja a helyét, mely szerint az élet a legnagyobb rendező. A Zongorás című szerzeményt először a lemezbemutató koncertjén adta volna elő a banda, ami azonban meghiúsult. A dal rendelkezett saját sorsáról, ennek a részleteit Baka így idézte fel:

“Martos Csongor barátunkat – aki gyönyörű zongorajátékával egy új világot varázsolt a lemezünkre – baleset érte, ebből kifolyólag részlegesen lebénult a jobb keze. A történtek tekintetében nem szeretnénk senkit arra buzdítani, hogy iratkozzon fel, vagy ossza meg a videót és társai… Az egyetlen kérésünk az, hogy miközben nézitek a klipet, gondoljatok arra, hogy fogjuk mi még ezt élőben, koncerten is játszani a Csongorral közösen!”

youtube.com/watch?v=up5c-lvRXlk

(Fotó: Csigó Gergely – Tízforrás)

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Keszthely Fülesbagoly

Keszthelyi zenei díjat is átadnak augusztusban

Duna-parti wellnesst nyerhetnek a Balaton partján A tavalyi évhez hasonlóan idén augusztus 3-án is megrendezik a Balaton-parton, egészen pontosan Keszthelyen a Fülesbagoly Tehetségkutatót. A döntős

Vitorlás kötél

Vitorlás kötélzet: átfogó útmutató (X)

A hajókötélzet megfelelő használata nélkül a vitorlás hajók irányítása és működtetése gyakorlatilag lehetetlen lenne. Ebben a cikkben részletesen bemutatjuk a vitorlás kötelek rendszerének alapjait, főbb elemeit, karbantartását, biztonsági előírásait, valamint a megfelelő kötélzet kiválasztását és vásárlását.

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt