Hideg dal a forró nyárban – Itt az LNDA új klipje!

LNDA klip hideg

A járvány alatt alakult zenekar nem rest, az első album után sem vonultak pihenőre!

Széttört álmokról, be nem tartott ígéretekről, szerelmi csalódásról és az ebből fakadó a lélekben dúló viharról, ürességről szól az LNDA együttes új száma, az „El akarok menni”.

– Egy álomszépen induló szerelem, ami egyszer csak véget ér, rengeteg megválaszolatlan kérdést hagy hátra. Végül csak egy válasz marad, az, hogy vége, ennyi volt. Ekkor érezzük úgy, hogy menekülnénk a lelkünkben tomboló jeges szelektől, az örvénylő magánytól, a szép emlékekbe kapaszkodva. Szerelmi csalódáson élete során legalább egyszer szinte mindenki átesik, ezért gondolom, hogy ezzel a számmal sokan azonosulni tudnak majd – mondja a dalról Linda, a zenekar énekese.

A dalt lírikus szöveg jellemzi, a lágy, kellemes, fülbemászó dallam pedig a ’80-as évek szintipoppos zenei világát idézi. A zenekar az első albumuk, a Hajótörött rockosabb stílusát Linda hangjához jobban illő, lágyabb, popposabb hangzásra finomította, a keményebb gitárdallamokat több szinti betéttel felváltva.

Az együttes 2020-ban alakult. Tagjai: Kaszás Melinda – ének, Lakatos Bence – gitár, szintetizátor, Dékány Dániel – gitár, Gerdesits Máté – basszusgitár, Vendl Máté – dob.

Első albumuk, a Hajótörött 2021-ben jelent meg. Jelent pillanatban készítik a második lemezüket. Az „El akarok menni” az első az albumon szereplő tíz szám közül. A számhoz videoklip is készült.

A lemez zenei producere és egyben hangmérnöke a német Bernhard Hahn, aki korábban többek között Nenának és Kim Wilde-nak is dolgozott. A lemez megjelenése az év végére várható.

A kaposvári Kaszás Melinda, akinek nevéből adódik a zenekar neve is, egy interjúban arról beszélt: 2019 telén – amikor még ápolónő volt –  talált rá a zenekara többi tagjára, akik mind budapestiek.

Arról is beszélt, hogy ugyan teljesen új formáció alakult LNDA néven, de hamar a második családjává váltak a fiúk, és jelenleg nem is tudná máshogy elképzelni az életét. Hozzátette, hogy büszke a fiúkra, és arra. hogy az LNDA az ő zenekara.

Mesterzenész egyengeti a zenekar útját

Fesztivál lett a Fülesbagolyból!

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Új zsinagóga Szeged

Zsidó kulturális fesztivált rendeznek Szegeden

Komoly- és könnyűzenei koncertek, könyvbemutatók és fotókiállítás várja június elejétől szeptember közepéig az érdeklődőket a Szegedi Zsidó Kulturális Fesztiválon – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

The Pontiac - Ablakomból

The Pontiac – Ablakomból

Hamarosan harmadik nagylemezével örvendezteti meg rajongóit a The Pontiac. Beharangozóként a zenekar újabb videóklippel készült, amit a korong egyik legmeghatározóbb, Ablakomból című dalához forgattak.

Palágyi Ildikó

Palágyi Ildikó: Körbeér

A kislemez Palágyi Ildikó – énekes-dalszerző – legszemélyesebb megéléseibe, történeteibe enged betekintést. Az album címadó dalához a saját teraszukon forgattak „home session” videót.