Keresés
Close this search box.
Minya Vivien, művésznevén Miviana ebben az esztendőben alaposan beindult, már ami szóló munkásságát illeti.

MivianaMinya Vivien, művésznevén Miviana ebben az esztendőben alaposan beindult, már ami szóló munkásságát illeti.  A fiatal dalszerzőt, énekest több formációból (többek között Audipoeta, Omega) is ismerheti a zenekedvelő közönség, ám népszerűségét alighanem saját YouTube csatornájának köszönheti, ahová népszerűbbnél népszerűbb cover anyagokat készít. Egyik legkedveltebb feldolgozásával 245 ezer nézőt vonzott erre a platformra. A lány izgalmas fűszerezettségét az adja, hogy nem szeretné magát egyetlen stílusba beskatulyázni, bátran kísérletezget, illetve többek között hegedűn, brácsán is játszik.

A kevert hangzásvilággal dolgozó Miviana idén nem tétlenkedett, a karantén alatt kijött a poénból készült Főbérlő saját számával, az elmúlt hetekben pedig két újdonsággal is jelentkezett. Az előadó ugyanis szerencsét próbált a Zenél az utca Odett vezetésével zajló versenyben, amelynek eredménye az O.X.Y.G.E.N dal és az ahhoz forgott klip.

„Ez a verseny a karantén okozta kilátástalan helyzet közepén adott nekem egy közeli célt, erőt, és küzdeni akarást. Egy számomra kevésbé telített, szinte teljesen ingerszegény állapotban kellett, hogy helyt álljak. Az egyetlen dolog, amit akkor éreztem, az nem más volt, mint hogy fulladoztam. Az izoláció, a kötelező maszk viselés, az egymástól való elszigeteltség miatt már nem kaptam levegőt. Innen jött ez az ambivalencia, a kétnyelvűség, a picit mással való kísérletezés, és így született meg az O.X.Y.G.E.N.” – árulta el Miviana.

A másik friss és ropogós anyagot egy közreműködés jelenti, amit Várhelyi-vel készítettek el közösen. A Let You Away is a karantén időszakban, annak a végén született. „Drága zenész barátom Londonban él, és onnan keresett meg a karantén alatt. Eleinte csak beszélgettünk, aztán elmondta, hogy van egy gitár témája, mit szólnék hozzá, ha együtt dolgoznánk. Szeretek inspiráló zenészekkel dolgozni, ebben az időszakban pedig még jobban örültem az ilyen alkalmaknak. Oda-vissza passzolgattuk a dalt, csiszolgattuk, aztán egyszer csak megszületett. Nagyon élveztem a közös munkát, minden akadályt jól vettünk. A forgatáson külön kihívás volt, hogy őt hogyan applikáljuk a videóba, hiszen az nem volt opció, hogy haza tudjon jönni. Hosszú, több helyszínes forgatás volt, viszont remek barátokkal dolgoztunk együtt és nekem így, ez is egy örök emlék marad.” – tette hozzá.

Miviana a Facebook-on: https://www.facebook.com/MivianaOfficial
Miviana Insta: https://www.instagram.com/miviana_official/

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Amanna

Nemrég jelent meg Amanna Valamiér című dala

Amanna magyar énekesnő, dalszerző. Generációjának izgalmas új művésze, egyedi előadásmóddal, és zeneiséggel. Legutolsó megjelenése, melynek címe Valamiér’ egy párkapcsolat végének fájdalmas emlékeit dolgozza fel.

HOCUSPONY

Megjelent az Abrakadabra a Hocuspony -tól

A budapesti székhelyű HOCUSPONY nem hagyott sok időt a lacafacára, rögtön az első évükben megjárták szinte az összes nevesebb fővárosi klubot az A38-tól egészen az Akvárium Klub Nagyhalljáig.

Fonogram -Magyar Zenei Díj

Megvannak a 2024-es Fonogram-jelöltek!

2024. április 27-én, szombaton a Fonogram-nap keretében derül ki, kik nyerik idén a magyar zenei élet legrangosabb szakmai elismerését, a 18+1 kategóriában odaítéltFonogram -Magyar Zenei Díjat.

Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi

„Mint a kés a vajban” – megjelent a CSILLAGTÚRA

Március 21-én jelent meg Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi közös projektjének legújabb gyümölcse, a CSILLAGTÚRA, amely nemcsak azért különleges, mert ezúttal Péter is énekel, hanem mert a HIPERKARMA zenekar játszotta fel a zenét.