Kyra 11 évesen kezdte pályafutását!

Kyra 11 évesen kezdte pályafutását!

Fedor Kyra Többet között, modellkedett, táncolt, és végül az éneklést választotta! Pintácsi Viktória Iskolájában kezdett el énekelni, majd 15 évesen a Kifutó című műsorban vált ismertté! Nagyon sok emberrel dolgozott már! Többek között ..Charlie, Somló Tamás, Demjén Ferenc, Tóth Vera,Tóth Gabi, Keresztes Ildikó, Szulák Andrea,Vastag Csaba,Demjén Ferenc, Kállay Saunders András, és még sokan mások!
Kyra 2016 ban megírta élete első dalát, a Got to be a day-t amit még nem teljesen egyedül álmodott  meg, de nagyon jó szakemberekkel vette  magát  körbe! Mint pl. Nemes Csaba, (Csibe) aki a dalt hangszerelte,  ami  később bejutott a legjobb 30 zene közé 2017-ben a Dal című műsorba! A második dalt 2017 ben, a Győztes Harcolt, már  Balázs Tibor Mamókával, álmodták meg, a frissebb generációból, egy remek szakemberrel, Bartha Ákossal, a Mangorise frontemberével!

KyraKyra Legújabb dala a Rajtam Áll, még nagyon friss, szintén Mamókával és Bartha Ákossal karöltve, készült el, a szöveget Jung Andrea írta! Már most szeretik! 🙂
Élő zenekaros felállásban, leginkább Kozma Norbi, (gitár), Fehérvári Attila (bass) Nagysolymosi Gábor (billentyűk) és Jung Norbi (gitár) működik közre. Mamóka 20 évesen már az  Arénában, Fenyő Miklós mögött dobolt, később a Vénusz Zenekarban, majd sok évig Zsédát kísérve! Később a TNT, Geszti Péter, Charlie, Demjén Ferenc, Tátrai Tibor,  Somló Tamás, Karácsony János, Szekeres Adrienn, és sok más előadó mögött is diktálta a tempót!

A Rajtam Áll után, szeptemberben várható  a Hosszú Út című dal, amit Kyra, Mamókával és Jung Norbival alkotott, de ennek a dalnak a Szövegét már Kyra írta! Kyra Mamókával az oldalán lett teljes! Mostantól együtt írják a dalokat!


Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Napfonat

Őselemek a Napfonat tolmácsolásában

Második nagylemezével jelentkezik A Dal 2022-es döntőjébe is bejutó Napfonat. Az őselemek köré épülő album gondolata már önmagában izgalmas.

Vörös Renátó

Vörös Renátó – Nap

Remeteévek és Skócia meghódítását követően jelent meg Vörös Renátó második szóló nagylemeze: Nap címmel.

Fonó Budai Zeneház

Az Ektar, Tóth Viktor és a Canarro a Fonóban

Világzene, kamarazene és improvizatív dzsessz is szerepel a Fonó Budai Zeneház kínálatában. Május második felében a fellépők között lesz az Ektar, Tóth Viktor és a Canarro is – közölték a szervezők kedden az MTI-vel.