A Rutkai Bori bandája is fellép Járai Márk előtt
Magyarország európai uniós csatlakozását május 11-én Európa-napi fesztivállal, családi programokkal, futóversennyel és koncertekkel ünneplik az V. kerületi Szabadság téren – közölték a szervezők az MTI-vel hétfőn.
A közleményben kiemelték, hogy az információs sátrakban egész nap kreatív foglalkozásokkal, kvízekkel és játékokkal várják a látogatókat, akik az Európai Unióról, a tagság adta lehetőségekről is tájékozódhatnak.
A programok már délelőtt elkezdődnek a Szabadság téren: a 21 év tiszteletére rendezett 21 kilométeres futóverseny résztvevői közös bemelegítés után indulnak útnak. A verseny útvonala 21 sikeres uniós fejlesztést mutat be: egyet-egyet a 19 vármegyéből, egyet Budapestről, továbbá ráadásként a 2024-es RegioStars verseny egyik győztes projektjét.
Déltől kezdődnek a programok
A tájékoztatásban azt írták, az immár hagyományosnak számító sportesemény annyira népszerű, hogy szinte azonnal betelt a nevezés. A futók között rajthoz áll többek között Nyári Diána színésznő, Cseh László olimpiai ezüst- és bronzérmes úszó, Gajdos Tamás és Vadon János televíziós- és rádiós műsorvezetők, Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, valamint Széphalmi Júlia táncművész.
A futóverseny rajtját követően gyerekprogramok lesznek: Grecsó Krisztián és a Pici Szív Tánczenekar koncertje után a Majorka színház lép fel, őket követi délután a Rutkai Bori Banda és az Apacuka Zenekar. Az Európa-nap hivatalos megnyitóját 12 órakor rendezik meg a nagyszínpadon, ahol a köszöntők után a futás eredményhirdetése következik.
14 órától Járai Márk (Halott Pénz), majd Lovasi András LOVASI: Egy az egybe …csak maga elnevezésű koncertje következik, utánuk pedig Co Lee (Live Band) ad ingyenes koncertet a nagyszínpadon.
A rendezvény egész ideje alatt várják az érdeklődőket a különböző szervezetek, többek között uniós intézmények sátrai.
A rendezvényről további információk a https://hungary.representation.ec.europa.eu/index_hu linken és az Európa-napi fesztivál Facebook-eseményében találhatók – olvasható a tájékoztatóban.