Klasszikus szerzemények fiatal tehetségektől a Fórumban

Bogányi Gergely

Karácsonyi lehetőségek a zenészek következő generációjának


Négy héten át zenélnek a Debreceni Egyetem (DE) zeneművészeti kar hallgatói a helyi Csapó utcai Fórum bevásárlóközpontban: az első koncertet november 25-én, az utolsót december 19-én tartják a központ karácsonyfájánál felállított színpadon – tájékoztatta az egyetem sajtószolgálata az MTI-t.

Közleményükben azt írták, a kar csaknem száz oktatója és hallgatója lép fel a Fórum színpadán, mintegy húsz klasszikus zenei koncerttel varázsolják el a vásárlókat és osztják meg velük a karácsony meghitt hangulatát.

Adventhez közeledve szeretnék élménygazdaggá és ünnepélyesebbé tenni az ajándékvásárlások megterhelő és folyamatos rohanásból álló viszontagságait azzal, hogy színvonalas, igényes komolyzenei műveket hallhatnak a látogatók a Csapó utcai áruházban.

Nemcsak ünnepi, de örökzöld dallamok is felcsendülnek

A Klassz Karácsony elnevezésű programsorozatban nemcsak karácsonyi dallamokat hallhat a közönség, hanem számtalan klasszikus szerzemény is felcsendül majd a zeneművészeti kar szólista növendékeinek, kamaraegyütteseinek, valamint a könnyűzenei intézet hallgatóinak tolmácsolásában – jelezték.

„Előadóművészeket képzünk és szeretnénk minél több lehetőséget adni a tehetséges fiataloknak arra, hogy nyilvánosan is megmutathassák zenei tudásukat” – idézi a közlemény Váradi Judit egyetemi tanárt, a kar művészeti menedzser irodájának vezetőjét, aki hozzátette: a kezdeményezésben a tartalom és az igény találkozott, hiszen a bevásárlóközpont felkérésének eleget téve jelennek meg a kar oktatói, hallgatói a Fórum Debrecen színpadán.

Átányi Ajtony centermenedzser kiemelte: a klasszikus zene különleges vendége a központnak és szeretnék, ha ez a kezdeményezés minél több vásárlót érintene meg. Ebből kiindulva a későbbiekben is folytathatják ezt a sorozatot – mutatott rá a szakember.

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Építek egy repülőteret – AI-videoklippel jelentkezik Jáger Vitéz Péter

Építek egy repülőteret – AI-videoklippel jelentkezik Jáger Vitéz Péter

A magyar rapzenei szcéna egyik legkülönlegesebb alkotója, Jáger Vitéz Péter új szintre emelte az abszurd vizualitást: legfrissebb videoklipje teljes egészében mesterséges intelligencia segítségével készült. Az „Építek egy repülőteret” című dalhoz készült klip már elérhető a YouTube-on, és hű marad az előadó védjegyévé vált szürreális világhoz.

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt