Zenei karrierjét közel négy évtizeddel ezelőtt kezdte

Első Emelet Projekt
magyarzene

magyarzene

Egy gazdag életpályát maga mögött tudó, közismert ember Patkó Béla, vagy ahogy egy ország ismeri, Kiki engedett betekintést gondolataiba.

Patkó Béla, KikiPatkó Béla, Kiki

Milyen egy mai ötvenes férfi lelki világa? Mi az elhasználódás, és mit lehet tenni ennek elkerülése érdekében? Mi az Emelet Projekt? Fontos és érdekes kérdések egy gazdag életpályát maga mögött tudó, közismert embertől. Patkó Béla, vagy ahogy egy ország ismeri, Kiki engedett betekintést gondolataiba.

Zenei karrierjét közel négy évtizeddel ezelőtt kezdte, több kisebb amatőr együttessel, majd az Első Emelet frontembereként vált országosan ismertté. A nyolcvanas évek egyik legsikeresebb csapatával, több mint egymillió albumot adtak el. 13 arany és 3 platinalemezt tudhatnak magukénak, illetve több mint ezer élő koncertet adtak. 1990-ben a Kis generáció című lemez volt az utolsó stúdió albumuk. Az Első Emelet páratlan életútját 2013 év végén egy nagyszabású koncerttel lezárták, és elbúcsúztak a közönségüktől.

De itt nincs vége a történetnek, mert egy új gondolattal nemrég elindult az Emelet Projekt! Berkes Gáborral a régi dalokat modern, elektronikusabb formában fogják bemutatni új koncertjeiken.

Kiki énekesi karrierje mellett évekig volt rádiós műsorvezető, dolgozott a Művészetek palotájában külsős producerként, de színházi darabokban is fellép. Arról, hogy mi viszi ma is előre, így nyilatkozott: “Ha vannak feladataid, kihívásaid az életben, ha mindig vannak terveid, és abban úgy érzed, hogy ki tudsz teljesedni, akkor rendben vagy magaddal. Természetesen nagyon fontos ehhez a család.”

Kiki és a zeneDe hogy lehet egy énekesből színpadi színész? Úgy, hogy a szerepet pont rá szabják: “Most két színdarabban játszom, és mind a kettőben saját magamat alakítom a dalok által.” Jó látni, hogy Kiki a helyén kezeli a dolgokat és nincs “elszállva”.

Gazdag életútja ellenére tud szünetet is tartani, mert a túl sűrű élet, az évekig tartó sok-sok koncertezés elhasználja az ember személyiségét – véleménye szerint.

Annak ellenére – vagy talán pont ezért -, hogy évekig dolgozott a médiában, lesújtó véleménye van róla: “A mai média világa a negatívumokat tolja ránk… nehéz megtalálni benne a jót.” Kiki egyik új dalában is említi a média hatásait: “Átlátok a szavaidon, nem törsz át a falaimon.”

“Falat kell építeni ahhoz, hogy ne sodródjunk el” – ez az előadóművész véleménye.

Na és mit gondol a nyolcvanas évek “lázadója”, aki ma egy kis faluban él, az életről? “Rendpárti vagyok. Nagyon szeretem azt, ha a családomban rend van, a házban, ahol élek rend van, az utcában, ahol közlekedek, vagy a falumban, és persze, ha az országban rend van.”

Tarts velünk, és ismerd meg egy sikeres ember gondolatait, egy jó hangulatú beszélgetés kereteiben!

sztarportre.hu

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on skype
Mindenünk a zene

Friss

Charlie Tátrai Tibor

Tátrai és Charlie – csak zene lesz?

Az áprilisról a koronavírus-járvány miatt november 6-ra halasztott esten a két produkció egy-egy órás blokkot ad elő, a végén jammelés lesz.

Piros Lábas

Zene is lesz a PirosLáboson

Hat ismert hazai világzenei formáció szokatlan műsort mutat be október 2-án a PirosLábos Kulturális Portékák Vásárán Szigetmonostoron, a Szentendrei-szigeten.

Follow the Flow

Égen-földön csak a Flow!

Megjelent a Follow The Flow második lemeze, az ‘Ég és föld’, és ahogyan a cím is utal rá, a rajta hallható dalok megmutatják az igazán nagy magasságokat és mélységeket is.