Két különdíjat nyert a nemzetközi versenyen a magyar zeneszerző

Szűcs Apor zeneszerző
Szüts Apor fiatal magyar zeneszerző többek közt zenei kísérleteiről híres.

Szüts Apor kompozíciója a litvániai Future Symphony Competition versenyen közönség-díjas lett, valamint elnyerte a zenekar által alapított díjat is.

Pillanatkép a döntőról (Fotó: Future Symphony Competition Facebook oldala)

A második alkalommal megrendezett nemzetközi zeneszerzőversenyen 20 ország 30 jelentkezője közül választották ki a hét legjobb alkotást, melyek között litván, olasz, görög, cseh, magyar, lengyel, mexikói zeneszerzők egy-egy darabja szerepelt a döntőben, ahol végül a közönség és a verseny zenekara egyaránt Szüts Apor Rondo quasi una toccata című szerzeményét ítélte a legjobbnak, és jutalmazta két díjjal.

Szüts Apor fiatal magyar zeneszerző többek közt zenei kísérleteiről híres. Karmester, zongoraművész, a Virtuózok Kamaraegyüttes művészeti vezetője, az ApOrchestra zenekar vezetője. Tanulmányait a Bartók Béla Konzervatóriumban Csemiczky Miklós és Kocsár Miklós, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Kecskés Balázs és Baranyay László növendékeként végezte. Zongoristaként számos hazai és nemzetközi versenyen megfordult, ahol több díjat is nyert, az országos ismertséget azonban a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató verseny hozta meg számára. 2014-ben a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál operaíró versenyének Tehetség-díjasa lett A hallei kirurgus című operájával, melyet saját vezényletével adtak elő a Debreceni Csokonai Színházban. 2018 nyarán pedig a miskolci Bartók Plusz Operafesztiválon mutatták be RockGiovanni című alkotását, amely Mozart Don Giovanni című operájának átirata.

A most díjat nyert, Rondo quasi una toccata című szerzeményével kapcsolatban az ifjú komponista ígéri, hogy hamarosan a magyar közönség is hallhatja majd koncerten.

(Kiemelt kép: Szüts Apor Facebook-oldala)

Forrás: pannonhírnök

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Drevko faldekoráció, kép

A falon lévő képek kialakítják a belső teret

A belső tér kialakításakor nagy hangsúlyt fektetünk a bútorokra, a színekre, a kiegészítőkre és az általános megjelenésre. Azok a dekorációk, amelyek láthatatlanok, mégis a legnagyobb figyelmet keltik fel, a képek.

Karácsonyi koncert Oroszlányban

3 évszázad legszebb karácsonyi dalai

Thén Róbert (ének) és Orbán Gábor (orgona) előadásában többek közt olyan dalok csendülnek fel, mint Schubert Ave Máriája, vagy az Adeste fideles.

Gorlo Volka

Gorlo Volka és a Titok, avagy a múltadban jártam

Két évvel bemutatkozó anyaguk után ismét egy kiadvánnyal örvendeztette meg közönségét a felvidéki Gorlo Volka. A Titok című album úgy mutatja meg a formáció újabb oldalát, hogy közben hű marad a csapat jól ismert zeneiségéhez.

Ez itt egy reklámhely ;)

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt