Keresés
Close this search box.

Kertész Iván – Rajtunk áll

Kertész Iván - Rajtunk áll
Picture of Z. László

Z. László

Kommunikátor - Onmediaweb
Az emberi különbségek elfogadásáért kampányol új dalával Kertész Iván.

Az emberi különbségek elfogadásáért kampányol új dalával Kertész Iván.

Kertész Iván A vörös haj és a szemüveg sokáig gúnyolódások céltáblája volt Kertész Iván életében. A különcségét most dalban énekli meg a Star Academy tehetségkutató egykori közönség kedvenc felfedezettje.

Főként a hajszíne miatt, sokszor bántották kiskorában iskola társai Ivánt – erről már több interjúban is beszélt. Most új dalával felszeretné nyitni a kirekesztő gondolkodású emberek szemét és ugyanakkor erőt próbál adni azoknak az embertársainak, akik hozzá hasonlóan valami miatt mások az átlagtól és ezt rosszul élik meg a mindennapokban…

A Hársházi Szabolcs – Kotsy Krisztina szerzőpárossal való közös munkánk lassan-lassan kiteljesedik és megírják szóról-szóra, hangról-hangra azt; ami az én érzéseimet képviseli. A “Rajtunk áll” című legújabb videoklipes dalommal megosztok a közönséggel egy nagyon mély darabot magamból.” – árulta el az énekes, aki a 2019-es évben tervezi megjelentetni első önálló zenei albumát….


Na most álljunk meg! Eddig szólt a sajtó hír, mit a  zene szerzőjétől (H. Szabolcs), kaptam. Követem közös munkáját Ivánnal és Krisztinával (pl: itt), de most az eddigiekhez képest is jobban fel kaptam a fejem, mert valamit nagyon eltaláltak. Az elején még nem éreztem a zene és a szöveg tökéletes összhangját (nekem kicsit sok a nyújtás, a magánhangzók hullámzása), de a refrén fejbe vert, pozitív értelemben: tökéletes összhang,  fülbemászó dallam, és igen jó zenei felépítés, de ami a legfontosabb; átjön (egy érzés). Szóval gratulálok mindannyiótoknak Szabolcs, és nagyon várjuk az albumot! Na de térjünk vissza a sajtó anyaghoz, még van egy sora:


A tervezett albumon ez a mély mondanivalójú dal is helyet kap majd:

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Cseh Tamás archív felvétel

Western-dalokon hallható újra Cseh Tamás

Az album anyagát egy beszélgetés keretében május 21-én mutatják be a Petőfi Irodalmi Múzeum kertjében Az eddig meg nem jelent, archív dalok a PIM-Cseh Tamás

Bőköz Fesztivál

Művészetek Köze az Ormánságban

Az idei Bőköz Fesztiválon sok-sok zenével egyszerre három fesztiválprogram várja az igényes nyári kikapcsolódást keresőket A hagyományos programkínálaton túl – könnyűzenei nagykoncertek, színházi előadások, folk-programok,

Mikepércs Fifty Fifty

Mire nem jó egy templomkert: pl. erre is

Rendhagyó esemény Mikepércsen, kattintás után kiderül, mi is! Nem mindennapi kezdeményezést hozott létre három évvel ezelőtt Czapp József mikepércsi református lelkipásztor: minden évben pünkösdkor ugyanis

Gorg & Benzol

Mi a közös Azahriahban és egy piacban?

Egynapos koncertsorozatot bonyolít le rendhagyó budapesti helyszíneken a Gorg & Benzol Nagyon Kis Magyarország Turné-jukon a fúziós jazztrió május 25-én piacon, hipermarket kertészeti osztályán, budapesti

DJ palotai

Palotaira emlékeznek az új budapesti parkban

Május 17-én megnyílik Budapesten a Városháza pop-up park, ahol tavasztól késő őszig várják tematikus estékkel és programokkal a látogatókat Először Budapest alapításának 150. évfordulóján, november

Loreen

Loreen is eljön Magyarországra

Két Eurovíziós győzelem után már ideje volt Az Eurovíziós Dalfesztivál egyetlen kétszeres női győztese, Loreen ad koncertet jövőre Budapesten. A svéd énekesnő 2025. március 2-án

Margitszigeti Szabadtéri Színház

Speciális koncertek az idei Margitszigeti nyáron

Az exkluzív produkciók mellett magyar és világsztárokkal készül a Margitszigeti Szabadtéri Színház a 2024-es szezonra A programokról tartott keddi sajtótájékoztatón elhangzott, május 19-én, pünkösd vasárnapján