Keresés
Close this search box.

KACAJ, ami összeköt – Utólag színezett premier

KACAJ - Utólag színezett premier
A KACAJ zenekar egy olyan komplex bemutatkozó hanganyaggal jelentkezik, amire igazán érdemes volt várni.

Az Utólag színezett című album megjelenése kapcsán elkezdtük összeszedni, hogy mit érdemes tudni a pécsi folkerekről – azonban azt az izgalmas sokszínűséget, amire bukkantunk, mi sem láttuk jönni…

Baranya aranya

Elgondolkodtató, mi motiválhatta a „Köszönjük, de nem kell több pécsi zenekar” oldal megálmodóit. Hiszen ennek a városnak olyan kiemelkedő produkciókat köszönhetünk, mint a Kispál és a Borz, a 30Y, a Punnany Massif…vagy éppen KACAJ! Őszintén reméljük, hogy nem sértünk meg senkit, ha esetleg mégis kérünk a pécsi zenekarokból…köszönjük!

Szóval a KACAJ. Az együttes jelenlegi formájában három éve létezik. A részleteken – amik ebben az esetben eléggé lényegesek – nem érdemes átsiklani. A megfogalmazás nem a véletlen műve, sőt, kulcsfontosságú. A KACAJ ugyanis eredetileg Katona Bálint (ének, hegedű) nagypapájának a bandája, tőlük örökölték ezt a nevet. És nem ez az egyetlen, amit a srácok továbbvisznek, az alapvető zenei koncepció is megegyezik: népzenei dalok feldolgozása a korszakra jellemző műfaji elemekkel.

Eklektikus egység

Ha már a generációkon átívelésnél tartunk, a KACAJ tagjainak életkora kifejezetten széles skálán mozog. A sokféleség zeneileg is abszolút tetten érhető, az alternatív rocktól a hip-hopon át a legkülönbözőbb stílusok ötvözésében. Összekötő kapocsként a népzene szolgál, illetve a (közös) zenélés szeretete.

Az örömzenélés a dalok születésében létfontosságú szerepet tölt be. Lehetővé teszi, hogy mindenki belecsempéssze a saját maga által leginkább kedvelt zenei irányzatot, ezzel létrehozva valami újat. A csapat egyik mozgatórugója, hogy hozzáállásukkal segítsenek a népzenei értékeket szélesebb körben megkedveltetni és hallgatottabbá tenni, beleértve a fiatalabb korosztályokat is.

„Sírva vigad a magyar”

A KACAJ első nagylemeze megért minden várakozást. Az, hogy az Utólag színezett mennyire tekinthető bemutatkozó anyagnak, már más kérdés. A folkpop bagázs az elmúlt egy évben szorgalmasan szórta szerzeményeit az éterbe, például az Ébredek címűt a The Pontiac közreműködésével, vagy a korong előfutárának is betudható Holdvilág, Szelidecske, Kék ibolya videóklipes dalokat.

A korábbi kiadványok vagy a Pécs On Stage-es live session meghallgatásával eddig is elég konkrét képet kaphattunk a KACAJ világáról. Az életigenlés és az elégia kombinációját a rájuk jellemző lendületes energia teszi teljessé. A kiváló feltételekért hálásak Ligeti Gyurinak, Makay Andrisnak pedig azért, hogy megteremtette azt a hangzást, amit megálmodtak. Ezt az egyedülálló zenei élményt erősen ajánlott élőben megtapasztalni, amire a nyár folyamán több lehetőség is adódik, például a Bagossy Brothers Company vendégeként a Budapest Parkban, a VéNégy Fesztiválon, a Fishing on Orfűn vagy a Művészetek Völgyében.

Kacaj – Utólag színezett:
kacaj.bfan.link/utolag-szinezett

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

HOCUSPONY

Megjelent az Abrakadabra a Hocuspony -tól

A budapesti székhelyű HOCUSPONY nem hagyott sok időt a lacafacára, rögtön az első évükben megjárták szinte az összes nevesebb fővárosi klubot az A38-tól egészen az Akvárium Klub Nagyhalljáig.

Fonogram -Magyar Zenei Díj

Megvannak a 2024-es Fonogram-jelöltek!

2024. április 27-én, szombaton a Fonogram-nap keretében derül ki, kik nyerik idén a magyar zenei élet legrangosabb szakmai elismerését, a 18+1 kategóriában odaítéltFonogram -Magyar Zenei Díjat.

Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi

„Mint a kés a vajban” – megjelent a CSILLAGTÚRA

Március 21-én jelent meg Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi közös projektjének legújabb gyümölcse, a CSILLAGTÚRA, amely nemcsak azért különleges, mert ezúttal Péter is énekel, hanem mert a HIPERKARMA zenekar játszotta fel a zenét.

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt