Keresés
Close this search box.
Speed of Light címmel megjelent CocoTia első dala. Ki ez a lány aki nemcsak jól néz ki, de jól is énekel?

CocoTiaSpeed of Light címmel megjelent CocoTia első dala. Ki ez a lány aki nemcsak jól néz ki, de jól is énekel? (Ugye azért páran felismeritek?)

  • “A CocoTia a polgári nevem monogramjából jött, ugyanis a Tia a vezeték és keresztnevem első betűi (T.I.), az A pedig a keresztnevem utolsó betűje. A Tia az Egyesült Államokban egy nagyon kedvelt név, amely több jelentéssel is bír. Az angol szlengben például hercegnőt, míg a hinduknál boldogságot jelent. Mindezt pedig egzotikussá varázsoltuk, hogy passzoljon a személyiségemhez és így lettem CocoTia.”

Az azért első hallásra egyértelmű, hogy nem ma kezdted az éneklést?

  • “A zenéhez gyerekkorom óta szoros kapcsolat fűz: 10 éves korom óta énekelek, tanulmányaim közben énekeltem már zenekarban, jártam népdalversenyekre, tanultam zongorázni, és még az operaéneket is kipróbáltam. Mindezek ellenére gyerekkoromban inkább még csak ábrándozás volt az, hogy én egyszer énekes leszek. Gimnazista éveimben lehetőségem volt Amerikában is tanulni egy évet, ahol le is érettségiztem. Közben versenyszerűen sportoltam, kosárlabdáztam és úsztam is. Ezt követően a Budapesti Corvinus Egyetemre jártam, ahol Gazdálkodás és Menedzsment szakon végeztem, majd ugyanitt Marketing Mester szakon diplomáztam le. Szüleim hatására választottam ezt az utat, mert nagy vágyuk volt, hogy majd egyszer egy multinacionális vállalatnál helyezkedem el. Egyetemi éveim alatt is megmaradt a zene iránti óriási szeretetem, ennek köszönhetően egy nemzetközi zenecsatornánál helyezkedtem el zenei szerkesztőként. Az ott töltött évek alatt, a tapasztalat szerzést követően erősödött meg bennem az a tudat, hogy kipróbáljam magam a kamera/mikrofon másik oldalán is, és döntöttem úgy, hogy szólókarrierbe kezdek. Az elhatározás után viszont több éves gyakorlás és kemény munka következett ahhoz, hogy ez a dal megszülethessen.”

CocoTia - IbyHonnan a dal?

  • “Debütáló dalom a Speed of Light, a tengerentúlról érkezett meg hozzám, amit neves dalszerzők és szövegírók, többek között Ester Lathi, Johan Lundin, Robin Ahnlund, Linus Josefsson, Roberto Winny írták, akik már több nemzetközi előadónak is készítettek dalt.”

Hallhatunk majd magyar nyelven is énekelni?

  • “Evidensnek éreztük, hogy nem módosítjuk át a szöveget magyarra, megadva ezzel a tiszteletet a dalszerzőknek is. Hosszútávon szeretnék minél több emberhez elérni és mivel az angol egy világnyelv, így az volt a célravezető, ha angolul énekelek, viszont emellett szeretném a hazai közönség igényeit is kielégíteni, ezért a jövőben lesznek magyar nyelvű dalok is, amik folyamatosan készülnek.”

Koncertek?

  • “A későbbiekben szeretnék saját zenekarral koncertezni és eljutni a lehető legtöbb helyre országszerte. A közönségnek nagyobb élményt biztosít ha egy komplett zenekari showt lát a színpadon és én szeretném a lehető legjobban átadni nekik ezt az élményt. A profi csapattal mögöttem is azon dolgozunk folyamatosan, hogy egyre több dallal tudjak kijönni addig, míg ez az időszak eljön. Persze ez még a jövő, de tervek mindig vannak. Inkább álmodom nagyokat és majd alakul szépen lassan, mintsem meg se próbálom azt.”

Képek forrása: cocotia.com

(M.Z.L.)

A videoklipet a Studio-X stábjával készítették:

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt