Keresés
Close this search box.

Önálló társulattá vált az István, a király Székelyföldi Nagyprodukció alkotócsapata

Székelyföldi Nagyprodukció
Önálló társulattá szerveződtek az István, a király Székelyföldi Nagyprodukció erdélyi előadói, készítői, akik március 15-re egy újabb nagyszabású produkcióval készülnek.

A sepsiszentgyörgyi Sepsi Arénában tavaly több teltházas előadást is megélt produkció készítői az MTI-nek küldött csütörtöki közleményükben azt írják, hogy a döntés mögött a társulat összetartása áll, valamint az, hogy új élményeket adjanak a közönségnek.

A Székelyföldi Nagyprodukció Társulatot az első székelyföldi István, a király előadás szólistái, rockzenekara, szimfonikusai, kórustagjai, táncosai, valamint alkotói és szervezőcsapata alkotja. Tagjai kisebb-nagyobb zenés, színházi előadásokkal készülnek, és az István, a király Székelyföldi Nagyprodukció is része marad repertoárjuknak.
Első előadásuk március 15. szellemében készül Rabok legyünk vagy szabadok címmel, a zenés és verses összeállítás a magyar hősök előtt tiszteleg, és a sepsiszentgyörgyi március 15-i rendezvénysorozat záróeseményének szánják. Március 16-án délután két időpontban is láthatja a közönség a Tamási Áron Színház nagytermében.
A közlemény szerint az előadás illeszkedik a Petőfi 200 emlékévhez, a repertoárban Petőfi-versek hangzanak el szavalatként és megzenésítve egyaránt, de néhány Kormorán-szerzemény, valamint az István, a király rockopera kiemelkedő dalai is hallhatók lesznek.
Az ünnepi koncerten közreműködik a Sepsi Kamarazenekar, a Kincskeresők Néptáncegyüttes és a VOCES Kórus.

(Pap Melinda – MTI)

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi

„Mint a kés a vajban” – megjelent a CSILLAGTÚRA

Március 21-én jelent meg Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi közös projektjének legújabb gyümölcse, a CSILLAGTÚRA, amely nemcsak azért különleges, mert ezúttal Péter is énekel, hanem mert a HIPERKARMA zenekar játszotta fel a zenét.

A zenét kevesen merik hivatásuknak tekinteni

Friss mai állások a zene és koncertek világában

A könnyű- és komolyzenei szcéna hazánkban is komoly népszerűségnek örvend, még ha más-más rétegeknek is szól. Ebben pedig sok szakember és háttérmunkás komoly és elhivatott munkája is benne van, így tehát bátran mondhatjuk azt, hogy ez a terület ma is remek álláslehetőségeket kínál.