Keresés
Close this search box.

Hangfelvételi jogdíjak – az eddigi legnagyobb összegű kifizetés

EJI - Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület
Z. László

Z. László

Kommunikátor - Onmediaweb
Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) csaknem 1,8 milliárd forint összegű jogdíjat fizet ki több mint százezer magyar és külföldi zenésznek.

A kifizetett összeg 200 millió forinttal meghaladja a megelőző év ugyancsak rekord összegét. A gyarapodás részben a zenepiac bővüléséből, részben az EJI érdekérvényesítési munkájának hatékonyságából adódik. Az Egyesület mintegy négy és félmilliárd elhangzást dolgozott fel.

A most lezárt zenei jogdíjfelosztás kiterjed a rádiós-, televíziós sugárzási és a háttérzenei jogdíjakra, a legfontosabb internetes streaming szolgáltatók által megfizetett jogdíjakra, a rádiós ismétlési jogdíjakra, a külföldi jogkezelőktől beszedett járandóságokra és a meghosszabbított védelmi idejű hangfelvételek előadóit illető kiegészítő díjazásra.

Rádiós jogdíj: 1,3 milliárd forint

Az EJI 14 milliónál is több rádiós, illetve televízió elhangzás adatát feldolgozva osztott fel 1,3 milliárd forint jogdíjat, 200 millióval kevesebbet, mint egy évvel ezelőtt. Az idén 57 ezer magyar és külföldi zenész részesült jogdíjban, ugyanannyi, mint tavaly. A jogdíjfelosztás során több mint 500 ezer felvételt azonosítottak be az EJI munkatársai.

Streaming: növekvő igény a magyar zenére

Az internetes zenei szolgáltatók által megfizetett jogdíj mértéke folyamatosan növekszik. Ebben az évben az EJI csaknem kétszázmillió forintot osztott fel, négymilliárdnál is több internetes elhangzás adatai alapján. A számok azt mutatják, hogy a közönség más előadókat és felvételeket hallgat internetes forrásokból, mint amelyeket a rádiók sugároznak. A streaming szolgáltatók leghallgatottabb dalai között egyre több a magyar felvétel, bár arányuk az összes lejátszásban még szerény.

Háttérzene: magyar előadó dala is szerepel a top 10-ben

A zenét felhasználó boltok, vendéglátó- és szálláshelyek által megfizetett jogdíjat az EJI idén 120 milliónál is több elhangzás feldolgozása alapján osztotta fel. Ahogyan tavalyelőtt, 2022-ben is volt olyan hangfelvétel, amelyet harmincezernél is többször szólaltattak meg a különböző üzletek és szálláshelyek. A legtöbbet játszott felvételek között a magyar zenék aránya itt is kevesebb, mint tíz százalék. A tíz legmagasabb összegű jogdíjban részesült előadó közül egy volt magyar.

Ismétlési és meghosszabbított védelmi idejű jogdíj

Azok az előadók is jogdíjban részesülnek, akik akár sok évtizeddel ezelőtt készítettek felvételt az akkori közmédia vagy az állami hanglemezgyár számára. E felvételeket az MTVA és a Fotexnet ma is intenzíven hasznosítja, az érintett felvételek előadói között az EJI idén közel 150 millió forintot osztott fel. A jogdíjból viszonylag nagy arányban részesülnek olyan előadóművészek is, akik már nem aktívak, de felvételeiket ma is szívesen hallgatja közönség. A rádiós ismétlési jogdíjban a közmédia által készített felvételek előadói részesülnek, míg a hangfelvételek kiegészítő díjazásában a meghosszabbított védelmi idejű, vagyis az ötven évnél régebbi hangfelvételek előadóművészei.

Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesületről (EJI)

Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület a zenészek, színészek, táncosok, artisták jogait érvényesítő egyesület, amit az előadók hoztak létre. A televíziók, rádiók és más felhasználók jogdíjat fizetnek az előadóknak felvételeik felhasználásáért. Ezt a jogdíjat Magyarországon minden hazai és külföldi előadó nevében az EJI szedi be és fizeti ki részükre. Az EJI-nek közel 3500 tagja és 15000 megbízója van.

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Pokolgép zenekar

Az új énekes leleplezése, elképesztő riffek és irodalom teszi hidegrázóssá a Pokolgép dalát

A januári tagcsere után új videóklipes dallal jelentkezik a magyar rockzene ikonikus alakulata, a Pokolgép. A szóban forgó szám megjelenése több szempontból is kiemelkedő fontosságú. Egyrészt egy izgalmas versfeldolgozásról beszélünk, de ami még tovább fokozza a hanganyag különlegességét, az az, hogy ebben lehet először a banda új énekesét hallani.

Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) - tisztújítás

EJI tisztújító Választógyűlés a BMC -ben

Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) megkezdte tisztújításának folyamatát. Ennek első lépéseként a Budapest Music Centerben Választógyűlést tartottak és megválasztották az EJI munkáját koordináló döntéshozó szerv, az új Küldöttgyűlés tagjait.

Iceboyz zenekar

Szinti-poppal indult az Iceboyz

Az Iceboyz első dala hangulatában igazi 80 -as évekbeli szinti-pop. A szöveg felejtős, de ez a stílus amúgy sem erről híres, a zene viszont hozza amit kell.

Fiúk zenekar

Fiúk – Paralízis dal- és klippremier

A földalatti popot játszó Fiúk zenekar új dala egy olyan traumát dolgoz fel, ami az alvásparalízissel jár – sokakban ugyanis ily formában jelenik meg a hétköznapok frusztrációja.

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt