Hajós Kristóf elkészítette harmadik szólólemezét

hajós kristóf hollandia LP

A változás albumát hallgathatjuk több számon keresztül

6:00PM címmel elkészült Hajós Kristóf harmadik szólólemeze. A korábban az Unbending Trees tagjaként brit kiadóval dolgozó énekes, szövegíró új anyagát, amely a felnövés, a középkorúvá válás popzenéje, Hollandiában és Budapesten is bemutatja.

A 6:00PM széles zenei skálán mozog a kalimba balladától a disco funkyig. „Valóban színes és változatos lett a lemez, miközben a hallgató ugyanazokat a zenészeket hallhatja a dalokban. Ami a szövegvilágot illeti, az életem, annak változásai, a korosodás felelőssége (jövőre 50 leszek), a kapcsolatok dinamikája hangsúlyosan van jelen” – mondta Hajós Kristóf az MTI-nek.

A lemez zenéinek nagy részét, kilencből hatot az album producereként is dolgozó holland lo-fi művész, Stefan Breuer írta, aki Hajós Kristóf első két anyagán, a Good Morning Nothingness-en (2022) és a Geography-n (2023) is közreműködött. Mellette egy-egy dalt jegyez szerzőként Hajós hollandiai kísérőzenekarának korábbi tagja, a brit basszusgitáros, Jack Kenney (Lazy Heart), a szintén Hajóssal zenélő Szanyi Sándor gitáros (Hey, Sister), valamint Pásztor László, a Neoton és a Neoton Família egykori alapítója és vezetője, aki a Goodbye, Budapestet írta.

Egy középkorú férfi dilemmái és nexusai, aki már nem vágyik zajos sikerekre

„Pásztor Laci csaknem húsz éve közeli barátom, emellett egyfajta zenei mentor az életemben. Annak idején nagy Neoton-rajongó voltam, gyűjtöttem a lemezeiket, köztük a külföldön megjelent ritkaságokat. A Magneoton vezetőjeként 2008-ban ő volt az Unbending Trees első lemezének hazai kiadója. Zenét évtizedek óta nem írt, most a Goodbye, Budapest szövegére, amely a Hollandiába költözésemről szól, tette meg újra, és örülök, hogy ő is elégedett volt vele” – fejtette ki Hajós Kristóf.

Elmondta, hogy a dalok sorában a címadó 6:00PM a kapuzárási pánikról szól; a huncut Good Kiss, Bad Kiss egy afférról; a Boys in Technicolor a hirtelen jött szenvedélyről; a Monsters & Sailors témája a társadalomból kivetettség; a Hey, Sister-ben nővérét énekli meg. Utóbbi kapcsán Hajós Kristóf elmesélte, hogy családjában izgalmas történetek és generációs traumák egyaránt vannak, nagyapjának a dédapja Clark Ádám volt, a Lánchíd építője.

Hajós Kristóf lemezén az énekes mellett Stefan Breuer (vokál, gitár), Szanyi Sándor (gitár), Jack Kenney (basszusgitár, vokál), valamint a török Tappin’ K (ütemek) játéka hallható. Kitért arra, hogy 2018 óta él Hollandiában, ahol – akárcsak korábban Magyarországon is – megvan a civil foglalkozása, amely biztos hátteret jelent a zenélés bizonytalanságához.

„Hollandiában szűkebb körben már ismernek, köszönhetően azoknak a koncerteknek, amiket az elmúlt években csináltunk, meg Stefan Breuer kiadójának, a Tiny Room Recordsnak, amelyen keresztül utat találtam a kinti sajtó felé is. Szeretem a kis klubkoncerteket, jó lenne, ha minél többen lennének ott a fellépéseken, de ez egy intimebb dolog, zeneileg és szövegileg egyaránt ahhoz, hogy nagyobbra nőjön. Magyarországon volt néhány év, amikor az Unbending Trees-zel megtapasztaltam, milyen ismertnek lenni, sőt, a New York-i Carnegie Hallban is léptünk fel akkoriban. De olyan nagyon nem vágyom erre”

– fűzte hozzá az énekes.

Hajós Kristóf 6:00PM című lemeze február 13-án jelenik meg a digitális platformokon, és fizikai formátumban (vinyl) is. Utóbbira bónuszként rákerült a Goodbye, Budapest magyar nyelvű változata, a Viszlát, Budapest, amelyben Lázár Domokos (Esti Kornél, Lázár tesók) is vokálozik.

Az új dalokat először Amszterdamban (február 15.) és Utrechtben (február 18.) hallhatja a közönség, majd következik a beszélgetéssel egybekötött dupla (délutáni és esti) budapesti esemény február 22-én Bősze Ádám Zenei Antikváriumában, ahol Stefan Breuerrel együtt lép fel.

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt