Ezek a legsikeresebb magyar zenei videók

Pop, rock, hip-hop stílusok magyar előadóit hallgatták a legtöbbet itthon!

Idén először adták át a WMMD Digitális Zenei Díj nevű vadonatúj elismerést, amelyet a zenei streaming területén 2020-ban kiemelkedő eredményeket elért produkciók kapták.

A több mint ezer partnerrel rendelkező WMMusicDistribution Kft. mintegy négyezer független magyar előadó és zenekar dalait kezeli és terjeszti digitálisan. A WMMD csapata segítségével válnak elérhetővé a zenei újdonságok Spotifyon, Apple Musicon vagy épp Deezeren. Az objektív szempontok szerint kialakított kategóriák kapcsán Sebestény-Gallasz Enikő, a hazai zenei aggregátor vezetője elmondta:

– 4+1 kategóriában adtuk át az idén alapított WMMD Digitális Zenei Díjakat. Négyben mérhető, konkrét zenehallgatási és megtekintési számok, valamint a közönség visszajelzései alapján hirdettünk nyertest. Az utolsó kategóriában pedig az év partnerének járó különdíj talált gazdára. Mivel a díjakat ezúttal nem tudtuk személyesen átadni, azt kértük a győztesektől, hogy a díjak kézhezvételekor készítsenek egy kicsomagoló videót. Ezek a nyertes előadók saját közösségimédia-felületein láthatók.

És akkor jöjjenek a legfontosabbak, azaz a díjazottak!

A legsikeresebb dal és videó – RÁCZ GERGŐ x ORSOVAI RENI – MOSTANTÓL

A streaming szolgáltatóknál (Spotify, Apple Music, Deezer) Rácz Gergő és Orsovai Reni „Mostantól” című dala volt a leghallgatottabb a WMMD partnereinek hangfelvételei közül. A Fonogram-díjas, A Dal 2020-győztes és slágerlista-rekorder „Mostantól” videóklipje szintén a legtöbbször megtekintett hivatalos zenei videó volt 2020-ban.

A legsikeresebb előadó – BAGOSSY BROTHERS COMPANY

 Az „Olyan Ő”-vel abszolút berobbant Bagossy Brothers Company dalait hallgatták legtöbbször a streaming szolgáltatásokban, illetve az ő YouTube-csatornájukon töltötték a legtöbb időt a rajongók.

A külföldön legsikeresebb hazai előadó – PADDY AND THE RATS

Hazánkban is igencsak népszerű, ám a hazai előadók közül külföldön a legtöbbet hallgatott előadó lett a kelta punkot játszó Paddy and the Rats!

A legtöbb YouTube-lájkot szerző előadó – AK26

Az AK26 rajongói nyomták meg legtöbbször – a WMMD partnerei közül – 2020-ban a YouTube-on elérhető lájk gombot, amellyel egy kattintással ki tudják fejezni támogatásukat a duó iránt.

Különdíj – Az év partnere – BÖBE

A WMMD munkatársai szavazták meg Böbe különdíját azért, mert ő az a független előadó, aki a legtöbbet próbálja kihozni a digitális szolgáltatásokból, s akinek hozzáállása, lelkesedése nemcsak megkönnyíti a közös munkát, de eredményessé is teszi azt.

Hírek | Magyarzene.eu

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Drevko faldekoráció, kép

A falon lévő képek kialakítják a belső teret

A belső tér kialakításakor nagy hangsúlyt fektetünk a bútorokra, a színekre, a kiegészítőkre és az általános megjelenésre. Azok a dekorációk, amelyek láthatatlanok, mégis a legnagyobb figyelmet keltik fel, a képek.

Karácsonyi koncert Oroszlányban

3 évszázad legszebb karácsonyi dalai

Thén Róbert (ének) és Orbán Gábor (orgona) előadásában többek közt olyan dalok csendülnek fel, mint Schubert Ave Máriája, vagy az Adeste fideles.

Gorlo Volka

Gorlo Volka és a Titok, avagy a múltadban jártam

Két évvel bemutatkozó anyaguk után ismét egy kiadvánnyal örvendeztette meg közönségét a felvidéki Gorlo Volka. A Titok című album úgy mutatja meg a formáció újabb oldalát, hogy közben hű marad a csapat jól ismert zeneiségéhez.