Az Emberöltő zenekar 2013. október. 23-án alakult. A kezdeti tagcserék és zenei irányvonal kialakulása után, 2015-től működik aktívan. Az első, bemutatkozó fellépésük szintén 2015-ben volt, és ekkor alakult ki a zenekar magja, ami a mai napig stabilan viszi előre a csapatot.
Száraz Zoltántól tudtunk meg többet.
Ti hol kezdtétek? Hol léptetek fel eleinte?
Az első fellépésünk 2015 március 15.-én, Szokolyán volt. A helyi önkormányzat kérésére megzenésítettük Petőfi Sándor: Föltámadott a tenger című versét, amit az ünnepi műsor részeként közösen adtunk elő az akkor már 25 éve működő Szokolyai Dalárdával, és a Szokolyai Hársfavirág Énekegyüttessel.
Manapság milyen gyakran léptek fel, illetve milyen rendezvényeken?
Az elmúlt két évben átlagosan havi két koncertünk volt, és szerencsére egyre több helyszínre újra visszahívnak minket. Budapesten, Pest és Nógrád megye számos településén, illetve a Felvidéken is több helyszínen játszottunk.
Saját szervezésű koncertek mellett, falunapokon és különböző fesztiválokon is előadjuk műsorunkat, legközelebb szeptember 7.-én a XV. Váci Lecsófesztiválon, majd szeptember 14.-én Lucfalván állunk színpadra. Az idei nyáron sikerült Kiss Angelika személyében egy olyan támogatóra találnunk, aki a jövőben a zenekar koncertszervezésével kapcsolatos teendőit végzi.
Melyik stílus áll a legközelebb a zenétekhez, a dalaitokhoz?
A zenekar stílusára a folk-rock jelző illik leginkább. Saját szerzeményeink mellett neves költők verseit is megzenésítjük, illetve nagyon sok népzenei elem hallható az alapvetően rockos hangzású dalainkban.
Ki a célközönségetek?
Alapvetően a fiatalokat célozzuk meg, hogy a rockzenén keresztül irodalmi és népzenei értékeket is eljuttassunk hozzájuk, de sokan az idősebb korosztályból is kedvelik a zenekart, illetve eljárnak a koncertjeinkre.
Melyek azok a zenekarok, amik hatással voltak a zenétekre, a stílusotokra?
Nehéz lenne egy-egy zenekart kiemelni, mert mindannyian sokféle zenét hallgatunk, sok kedvenc van a népzenétől a populáris zenén át a keményebb rockzenékig. Alapvetően a dallamosabb, tartalmas zenét játszó, szöveg és mondanivaló szempontjából értékkel bíró előadók vannak ránk hatással.
Hogy jön létre egy zeneszám? Ki írja a dalszöveget, ki a zenét?
Szinte minden dal máshogy születik meg. A saját dalok szövegét főleg Anett és Zoli írta, de egy kedves barátunk, Szabó Gergely több szöveget is írt a zenekar számára. A zenei rész alapjait szintén Anett és Zoli készítik el, majd közösen kidolgozzuk a részleteket, mindenki hozzáteszi a maga ötleteit.
Az évek során sok zenész megfordult a zenekarban, a jelenlegi felállás:
Pauliscsák Anett – ének, furulya
Csorba Levente – gitár, vokál
Lénárt Levente – dob
Száraz Zoltán – basszusgitár
A zenekar Youtube csatornája (az igazán figyelemre méltó Ady megzenésítéssel):