Keresés
Close this search box.

ék – Téridő dal- és klippremier

ék zenekar
Az ék zenekar Out Of The Cave című 2021-es nagylemeze után először jelentkezik új anyaggal, ráadásul egy igazi kuriózummal. De mitől annyira rendkívüli szám a Téridő?

Mindenféle túlzás nélkül megállapíthatjuk, hogy az ék egyik kivételes ismertetőjele a rájuk és zenéjükre egyaránt jellemző kompromisszum nélküliség. Ez a fajta hozzáállás a szórakoztató- és zeneiparban mondhatni kihalófélben van, nem csoda hát, hogy mind a szakma elismerését, mind a közönség szeretetét sikeresen kivívták vele.

Egy dörzsölt ék-rajongó valószínűleg már első ránézésre megállapítja mitől különleges dal a Téridő. Szándékosan nem első hallgatást írtunk, mivel a változás már a címből kikövetkeztethető azok számára, akik képben vannak a formáció munkásságát illetően: magyarul van. Az évek során az angol szövegek legalább annyira összeforrtak a bandával, mint a korábban említett megalkuvás nélküliség. Ez alól a 2018-as Orchard kislemezen szereplő Erdő volt az egyetlen kivétel – mostanáig.

Lee Olivér énekes-gitáros elmondása szerint soha nem hallgatott magyar pop- vagy rockzenét, emiatt eltérő a „zenei anyanyelve” is. A srácokat egy ideje foglalkoztatja a gondolat, vajon milyen zenét játszanának magyarul. Furcsa felvetés…vagy annyira mégsem? A zene és a szöveg olyan kölcsönhatásban léteznek egymással, ami miatt a nyelvválasztás kérdése messze túlmutat önmagán. Bizonyos nyelvi adottságok – a ritmizálástól a hangsúlyokon át – törvényszerűen befolyásolják a zenei környezetet, így a dalt és annak végső formáját.

A Téridő kapcsán érdemes megjegyezni, hogy Balasi Ádám dobos dalaként korábban megjelent már a saját szólóanyagán. Akkoriban megmutatta zenésztársainak is, akiknek azonnal megtetszett, így amikor szóba került, hogy együtt is kezdhetnének vele valamihez, rögtön belevágtak a próbálásba.

A lendület azóta töretlen, a dalírás és stúdiózás mellett a klubszezon is tartogat még néhány fellépést. Ráadásul nem akármilyet! A banda április 1-jén végre visszatér a budapesti Akvárium Klubba, ahol utoljára az 5. születésnapjukat tartották. Az ék nemes egyszerűséggel fennállásuk egyik legnagyobb koncertjének titulálta az eseményt, ahol a Tengerrel osztják majd meg a Kishall színpadát. Az esemény a Facebookon:

facebook.com/events/736734708170028

A klip:
www.youtube.com/watch?v=7lrU7g3B9_w

Fotó: Göndör Dániel (still.moods)

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Amanna

Nemrég jelent meg Amanna Valamiér című dala

Amanna magyar énekesnő, dalszerző. Generációjának izgalmas új művésze, egyedi előadásmóddal, és zeneiséggel. Legutolsó megjelenése, melynek címe Valamiér’ egy párkapcsolat végének fájdalmas emlékeit dolgozza fel.

HOCUSPONY

Megjelent az Abrakadabra a Hocuspony -tól

A budapesti székhelyű HOCUSPONY nem hagyott sok időt a lacafacára, rögtön az első évükben megjárták szinte az összes nevesebb fővárosi klubot az A38-tól egészen az Akvárium Klub Nagyhalljáig.

Fonogram -Magyar Zenei Díj

Megvannak a 2024-es Fonogram-jelöltek!

2024. április 27-én, szombaton a Fonogram-nap keretében derül ki, kik nyerik idén a magyar zenei élet legrangosabb szakmai elismerését, a 18+1 kategóriában odaítéltFonogram -Magyar Zenei Díjat.

Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi

„Mint a kés a vajban” – megjelent a CSILLAGTÚRA

Március 21-én jelent meg Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi közös projektjének legújabb gyümölcse, a CSILLAGTÚRA, amely nemcsak azért különleges, mert ezúttal Péter is énekel, hanem mert a HIPERKARMA zenekar játszotta fel a zenét.