Keresés
Close this search box.

Így lesz dzsessz-tünete egy Afterparty-nak

Tünet együttes

Tánc? Zene? Mindkettő!

Az emberi hang és mozdulat kapcsolatát kutatja a Tünet Együttes Afterparty – egy fiktív törzs fiktív rituáléja című új előadása, amelyet szeptember 22-én és 23-án mutatnak be a Trafó Kortárs Művészetek Házában.

Karanténközösséget vállalva, a Tünet Együttes kísérleti évadának keretében készült az Afterparty című előadás, amelyben az emberi hang és mozdulat kapcsolatát kutatták.

Az előadás célja, hogy felfedezzék, meddig tágítható az a határ, amelyet még zeneként lehet befogadni és hogy létrehozható-e olyan mű, amely táncelőadásként és zeneműként is értelmezhető – közölte a társulat az MTI-vel.

– Körülöttünk tombolt a vírus, az emberek a lakásukba zárkózva, mi meg szép lassan egy fiktív törzzsé váltunk, ahogy nap mint nap hang és mozdulat egymásra hatásával kísérleteztünk. Az előadás alapkövei azok a gyakorlatok, melyeket hónapokon keresztül rítusszerűen végeztünk. A hang és mozdulat felszabadítása egyszerre játék, pszichológiai és zenei/előadóművészeti kísérlet. A Tünetre mindig jellemző személyesség – bár az előadás egy nagyon intim, mégis univerzális történettel kezdődik – most  –elsősorban nem a szavakon, hanem eltemetett hangjainkon és önkéntelen mozdulatainkon keresztül jelenik meg – idézi a közlemény Szabó Réka rendezőt.

A mozgásszínházként és zeneműként egyaránt értelmezhető előadás szereplői Dányi Viktória, Kelemen Patrik, Oláh Balázs, Szabó Veronika és Szász Dániel. A művészeti határokat feszegető kutatásban zenei trénerként és alkotótársként vett részt Harcsa Veronika jazzénekesnő – közölte a Tünet Együttes.

A Tünet Együttes a kortárs tánc és színházi életben 2002 óta működő független társulat, melynek művészeti vezetője Szabó Réka matematikus, táncos, koreográfus és rendező.

Előadásaik egyszerre elgondolkodtatóak, drámaiak, gyermekien felszabadultak és felszabadítóak. A színészekből és táncosokból álló társulatban az összes művész alkotótárs: minden előadás erősen épít a szereplők személyiségére és kreativitására. A társulat nem ismer műfaji határokat, egyenrangú elemként kezeli a szöveget, a mozgást, zenét, vizualitást és a különleges technikai megoldásokat.

A Tünet Együttes működésében kezdettől fogva fontos a társadalmi szerepvállalás, így repertoárjukban található utcai performansz, strukturált improvizáció, gyermekeknek készült interaktív meseszínházi előadás, valamint középiskolásoknak szóló Beavató program is.

Harcsa Veronika trénerként mutatkozik be

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Amanna

Nemrég jelent meg Amanna Valamiér című dala

Amanna magyar énekesnő, dalszerző. Generációjának izgalmas új művésze, egyedi előadásmóddal, és zeneiséggel. Legutolsó megjelenése, melynek címe Valamiér’ egy párkapcsolat végének fájdalmas emlékeit dolgozza fel.

HOCUSPONY

Megjelent az Abrakadabra a Hocuspony -tól

A budapesti székhelyű HOCUSPONY nem hagyott sok időt a lacafacára, rögtön az első évükben megjárták szinte az összes nevesebb fővárosi klubot az A38-tól egészen az Akvárium Klub Nagyhalljáig.

Fonogram -Magyar Zenei Díj

Megvannak a 2024-es Fonogram-jelöltek!

2024. április 27-én, szombaton a Fonogram-nap keretében derül ki, kik nyerik idén a magyar zenei élet legrangosabb szakmai elismerését, a 18+1 kategóriában odaítéltFonogram -Magyar Zenei Díjat.

Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi

„Mint a kés a vajban” – megjelent a CSILLAGTÚRA

Március 21-én jelent meg Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi közös projektjének legújabb gyümölcse, a CSILLAGTÚRA, amely nemcsak azért különleges, mert ezúttal Péter is énekel, hanem mert a HIPERKARMA zenekar játszotta fel a zenét.

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt