Jó zeneszámok is születtek a Budapest Dalra

Smoking Frost Budapest Dal
Z. László

Z. László

Kommunikátor, zenekritikus.
Természetesen születtek nagyon jó művek és azon indulók is kitettek magukért akiket még csak meg sem említenek. Egy ilyen például a Smoking Frog.

Smoking Frost zenekar - MágnesA Fővárosi Önkormányzat 2018 -ban meghirdette „Budapest dal” pályázatát. Bevallom már a pályázat kiírásakor (látva a zsűri tagokat is) gyanítható volt, hogy zeneileg senkit sem fog zavarni, ha „tucat” művek kapják a főszerepet. Budapest, bár bele illeszthető a kétperces divatzenei világba, annál azért mégis sokkal többet nyújt. Az itteni zenei élet világszínvonalú, sokszínű és egyedi. Hát ezt nem nagyon sikerült bemutatni. (És valami megmagyarázhatatlan okból, az általam nagyra becsült és ismert előadók sem vették ezt igazán komolyan.)

Szomorú, hogy a szervezők még arra sem vették a fáradtságot, hogy az oldalra kitegyenek egy linket, ahol legalább a 116 induló neve szerepel, ha már a dalukat nem is jelenítik meg. (Mondjuk van egy pár ezres Facebook oldal.)

Természetesen születtek nagyon jó művek és azon indulók is kitettek magukért akiket még csak meg sem említenek. Egy ilyen például a Smoking Frog. Az Ő daluk legalább visszaad némi „királyi rock feelinget”. A zenekar nem budapesti, de elmondásuk szerint:

„Amikor ott vagyunk akár külön, akár együtt, az mindig egy új élmény és általában elég kalandos élmény. A szöveg Budapest pörgősebb, laza oldalát próbálja megfogni, bemutatni, de úgy, hogy mielőtt ténylegesen ki lenne mondva a dalban a város neve, azonnal észre vehető néhány nevezetesség. A Mágnes címet azért kapta a dal, mert az egyéni véleményektől függetlenül amik legyenek akár pozitívak, akár negatívak Budapestet illetően, egy biztos; valami vonzó van benne. Odavonzza az embert, ha nem is végleg, de legalább egy időre.”

A Smoking Frog zenekar következő koncertje Augusztus 24-én Sitkén lesz 17:00-tól. Szeptembertől pedig a Kalapács zenekar társaságában turnéra indulnak és bejárják az országot.

Weblap: smokingfrogmusic.com/

A dal: youtube.com/watch?v=GPfNohXOjrg

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Napfonat

Őselemek a Napfonat tolmácsolásában

Második nagylemezével jelentkezik A Dal 2022-es döntőjébe is bejutó Napfonat. Az őselemek köré épülő album gondolata már önmagában izgalmas.

Vörös Renátó

Vörös Renátó – Nap

Remeteévek és Skócia meghódítását követően jelent meg Vörös Renátó második szóló nagylemeze: Nap címmel.

Fonó Budai Zeneház

Az Ektar, Tóth Viktor és a Canarro a Fonóban

Világzene, kamarazene és improvizatív dzsessz is szerepel a Fonó Budai Zeneház kínálatában. Május második felében a fellépők között lesz az Ektar, Tóth Viktor és a Canarro is – közölték a szervezők kedden az MTI-vel.