A világ legtávolabbi pontjairól is kapjuk az információkat.
Kérdés, hogy szükségünk van erre?
Benkő László Kossuth-díjas előadóművész: Csodálkozva nézek olyan ismerősökre, haverokra, akik azt mondják, hogy egyszerűen nem kapcsolják be a rádiót, vagy hetekig nem is nézik a televíziót. Én ezt nem tudom elképzelni.
Van ebben egyfajta félelem, hogy ha kimegyek az utcára, és bárkivel találkozom – márpedig nagyon sok emberrel találkozom -, és feltesznek valamilyen kérdést, és nem tudok rá válaszolni, az nagyon zavarna. Van bennem egyfajta állandó megfelelési kényszer, és ez meghatározza a hétköznapokat.
Van ebben egyfajta pozitív vonal is, miszerint jó ha tudom, hogy mi történik a világ ilyen meg olyan pontjain. A kérdés csak az, hogy mennyire tudok ezek fölé emelkedni, hogy ne érintsen meg, ne taglózzon le.
Praktikusabbnak tűnik…
Ha az ember azokkal a hétköznapi dolgokkal tud foglalkozni, amelyek közvetlenül őt érintik, az praktikusabbnak tűnik, mint ha valahogy ráveszik, hogy próbálja áttekinteni az egész világban a különböző indulatokat – ami lehet negatív, pozitív.
A teljes interjú:
