Keresés
Close this search box.
„úgy érzem magam, mint a Black Mirrorban” - dal- és klippremier

– „úgy érzem magam, mint a Black Mirrorban” – dal- és klippremier

A Bánfalvi Eszter Kvartett (BEKVART) gitárosa-énekese ezúttal szólószámmal jelentkezik. Formán Bálint a színészeket igencsak érintő kényszer-időmilliomosságot fogalmazza meg új dalában, mellyel barátnőjével együtt klipet is készített. (A forgatás során egyetlen állat sem sérült meg.)

A dal témaválasztásával kapcsolatban Bálint kérdezte saját magát: „Négy hete nem mentem 5 méternél többet egy irányba, de igyekeztem valami értelmessel elütni az időt. Először régi vágyamat kezdtem megvalósítani, népszerű számokat kezdtem el fordítani magyarra. El is készült a Coldplay-től a Paradicsom és a Rögzítelek c. számból, valamint a Guns N’ Roses-tól a Mennyek városából egy részlet, de végül inkább írtam valamit. Ezt.”

A BEKVART idén ünnepli tizedik születésnapját. Bár a nyári fesztiválfellépésék körül jelenleg nagy a bizonytalanság, de – ha minden jól megy – ősszel egy nagyszabású születésnapi koncerttel ünneplik a jeles évfordulót, addig pedig még sok újdonsággal és érdekességgel készülnek, egyelőre szigorúan az online térben.

Bekvart - Kijárási tilláromBEKVART: Kijárási tillárom
Zene, szöveg: Formán Bálint
Basszusgitár: Keresztény Tamás
Master: Dióssy Ákos
Videó: Ternai Krisztina

Háttérinfó:
A Bánfalvi Eszter Kvartett (avagy röviden: BEKVART) 2010-ben alakult a Kaposvári Egyetem színművész hallgatóiból. Az akkori osztály másodéves zenés mesterség vizsgájának témája Cseh Tamás dalai voltak, és egy annyira jól sikerült koncert jött létre, hogy bejárták vele az országot, és egyértelművé vált számukra, hogy érdemes folytatniuk a zenélést, így született meg a zenekar. A névről röviden: rosszabbnál rosszabb ötletek után a legrosszabbra esett a választásuk, hiszen nem négyen vannak, Bánfalvi Eszter nem a zenekar tagja és nem is jazz-t játszanak. A műfaji meghatározás: csajozós rock. A zenekar különlegessége, hogy tagjai végzett színészek és fellépéseiket igyekeznek show jellegűre formálni – a színpadon 6-8 ember áll, többen több hangszeren is játszanak, ezzel is izgalmasabbá téve a produkciót. Az elmúlt években több budapesti és vidéki klubban és fesztiválon felléptek és több színházi előadás zenéje is köthető a zenekar tagjaihoz zeneszerzőként és zenészként is.  A zenekar 2017-ben a Cseh Tamás Programnak köszönhetően elkészítette első nagylemezét A hetedik év címmel és első videóklipjét, Spritzermann-t. Nemrég két új számot is megjelentettek, a FAQ-t és az Adj még időt – mindkettő elérhető a zeneszolgáltató felületeken.

A zenekar tagjai békeidőben:
Formán Bálint – gitár, billentyű, ének | Lábodi Ádám – ének | Lovas Rozi – billentyű, ének | Keresztény Tamás – basszusgitár, ének | Horváth Szabolcs – gitár | Kárpáti Pál – klarinét, perkák | Garami Samuel Miksa – trombita | Mátó Gergő – dob

www.facebook.com/bekvart

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Amanna

Nemrég jelent meg Amanna Valamiér című dala

Amanna magyar énekesnő, dalszerző. Generációjának izgalmas új művésze, egyedi előadásmóddal, és zeneiséggel. Legutolsó megjelenése, melynek címe Valamiér’ egy párkapcsolat végének fájdalmas emlékeit dolgozza fel.

HOCUSPONY

Megjelent az Abrakadabra a Hocuspony -tól

A budapesti székhelyű HOCUSPONY nem hagyott sok időt a lacafacára, rögtön az első évükben megjárták szinte az összes nevesebb fővárosi klubot az A38-tól egészen az Akvárium Klub Nagyhalljáig.

Fonogram -Magyar Zenei Díj

Megvannak a 2024-es Fonogram-jelöltek!

2024. április 27-én, szombaton a Fonogram-nap keretében derül ki, kik nyerik idén a magyar zenei élet legrangosabb szakmai elismerését, a 18+1 kategóriában odaítéltFonogram -Magyar Zenei Díjat.

Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi

„Mint a kés a vajban” – megjelent a CSILLAGTÚRA

Március 21-én jelent meg Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi közös projektjének legújabb gyümölcse, a CSILLAGTÚRA, amely nemcsak azért különleges, mert ezúttal Péter is énekel, hanem mert a HIPERKARMA zenekar játszotta fel a zenét.

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt