„A Rock nevében” névvel létrejött egy Magyarországon szinte egyedülálló zenei project, melynek egyik koncepciója, hogy nagy részt kevésbé ismert, de igazán tehetséges együttesek és énekesek együtt, egy csoportban, egymást segítve, kiegészítve hozzanak létre produkciókat. Így sokkal nagyobb dolgokra lesznek képesebbek és nagyobb esélyük lesz reflektorfénybe kerülni, mintha továbbra is egyedül próbálnának érvényesülni, mint ahogy teszi ezt több ezer csapat hazánkban.

A project keretein belül már készül egy részben zenészekről szóló 20 részes filmsorozat forgatókönyve. A sorozat természetesen nem marad zene nélkül, minden részbe 2-2 dal kerül, melyek egy része már meg is hallgatható a Színház Magyar Zenéért Facebook oldalon, illetve a Youtubon. A filmsorozat előzményeként egy mozifilm forgatókönyve már elkészült „Pengeéleken” címmel.

rock zene„VANNAK, AKIK ÁLMODOZNAK, SZÍVÜK ÉPPEN HOGY CSAK ÉL, HA ROCKZENÉSZEK ÖSSZEFOGNAK, NINCS ELÉRHETETLEN CÉL!!”

A projectben eddig résztvevő zeneszerzők:
KOVÁCS FERY/ex-Orfeus, Ba-Rock, Vida Rock Band/
RICSI CSIBA/Rómeó Vérzik/
HORVÁTH ZSOLT / Tűzmadár/
DHARMA
MADSEN MODELL
END OF PARADISE
TAKÁCS ÁRPÁD/Éjfény/
FÜLÖP NORBERT /Ignor/
LEVI/Csiszér Levente/
KUGLI
WHITE HEART
TOOL DE DANTON
LAKE OF MIND
STRATÉGIA
EFFEKT
SPECK JÁNOS/Treff/
GÁBELI LÁSZLÓ/Long Road/
VÁLLAI KRISZTIÁN/Long Road/
RUDOLF R. PÉTER/Keep It Dark,J.A.M. Join/
BASA LÁSZLÓ/ex-Trendkillerz/
GEORGE/Trendkillerz/
KARACS MIKLÓS/Steel Orange/
SZOBOSZLAI ATTILA/ex-Fekete Láng, és a”A cél érdekében” című rockopera zeneszerzője/
SZAKÁCS MIKLÓS/D’archangel/
FAUST EGYÜTTES
FATER ROCK EGYÜTTES
ROCK FOREVER BAND
DEEP INSIDE
SZIGETI ÁKOS/ex-Mindblow/
PÁDÁR GÁBOR

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

MattSet - Hazavágyó

Hazavágyó címmel jelent meg a MattSet új albuma

A Most vagy soha című dalukkal ismertté vált, Szakadáti Mátyás vezette MattSet Hazavágyó címmel megjelent harmadik nagylemeze két év küzdelmekkel és veszteségekkel teli történéseinek zenei lenyomata.

Drevko faldekoráció, kép

A falon lévő képek kialakítják a belső teret

A belső tér kialakításakor nagy hangsúlyt fektetünk a bútorokra, a színekre, a kiegészítőkre és az általános megjelenésre. Azok a dekorációk, amelyek láthatatlanok, mégis a legnagyobb figyelmet keltik fel, a képek.