Keresés
Close this search box.
Vidéki színházban pörgette a punk&roll banda!

Különleges koncertvideóval jelentkezett a The Blindmirrors!

A fővárosi The Bindmirrors tavaly jelentette meg első nagylemezét, aminek bemutató turnéját a Covid-19 elég rendesen hazavágta. Mindenképpen valami különleges lemezbemutatóban gondolkodott a csapat, így kaptak a Bartók Kamaraszínház ajánlatán!

A lehetőségről a banda gitáros-énekese Faragó „Sztivi” István így nyilatkozott: – A dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház a pandémiás uborkaszezon miatt kitalálta, hogy a nyári időszakra egy új dolgot próbáljon ki, felkért pár produkciót, hogy egy élő koncertet adjon a színház színpadán. Minket is megkerestek, mi pedig örömmel elvállaltuk.

Már az első gondolatunk is az volt hogy rendben, de ne egy klasszikus live koncert legyen, mert ebből a pandémia alatt volt sok. Szándékosan nem ültünk fel ezekre a hullámokra, nem éreztük azt, hogy ez a mi vonalunk lenne, és szerettünk volna valami mást csinálni, mint a többiek, erre volt ez egy jó lehetőség.

The Blindmirrors
Fotó: Polyák Bea

Elmondta, a felvételt egy másfél hónapos előkészület előzte meg, hogy a legapróbb részleteket, így a színpadképet is nagyon átgondolják, ha már színház. – Szerettük volna kihasználni a színház adta körülményeket, ezért rendeztük be a színpadot úgy, hogy a stílusunkhoz autentikus legyen (raklapok, benzines hordók).

De végül egy este sikerült összerakni a színpadot, a hangosítást, és másnap vették fel az egészet több kamerával. Szerettek volna egy koncertfilmhez hasonló dolgot lerakni az asztalra, sok ötletük volt, de az idő szűke miatt nem tudtak mindent megvalósítani, a végeredményre viszont büszkék lettek.

Érdekessége az anyagnak a két új daluk, ugyanis ezt az egész mizériát ők új dalok írására használták fel, valamint az volt még, hogy az első nagylemezük két dalát akusztikus változatban játszották el.

Ezt amiatt, mert már az első lemez környékén érezték, hogy van pár daluk, ami akusztikusan is meg tudná állni a helyét. – Érdekes kaland volt – jelentette ki Sztivi. A clunky az volt, hogy legyen ez a koncertfelvétel több, mint egy live koncert, de mégis mutassa meg, hogy a The Blindmirrors koncertek hogy néznek ki. Szerintünk sikerült.

Ez lett – a koncert felvétele a YouTube-on nézhető meg:
https://youtu.be/Mxewmg4OBPo

Vidéki színházban pörgette a punk&roll banda!

(Kiemelt képünk: Polyák Bea Photo)

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Random Trip - Richard Szoke Photography

Random Trip 15!

Másfél évtizedét eddigi legnagyobb koncertjével ünnepli a zenei projekt A Random Tripet Delov Jávor ütőhangszeres és Dj Q-Cee indította útjára, a produkcióban népszerű sztárelőadók és

Trombita Széchenyi

Ha már indult, akkor dobogóra állt a magyar trombitás

Először indult magyar zenész a trombitás vébén Behán Áron András, a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának másodéves trombita előadó-művészet szakos hallgatója első magyar indulóként harmadik

Idén is megtartják a Musicum Laudét

Idén is Musicum Laude!

Tehetségeket keres a neves karmester és operarendező! Az énekverseny és mesterkurzus július 13. és 23. között Nagyváradon lesz, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak

A zenét kevesen merik hivatásuknak tekinteni

Idén több boltban Él a zene!

Több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben és benzinkúton kizárólag magyar zene szól május 9-én Az Él a Zene! célja idén is előtérbe helyezni a magyar

Ők is ott lesznek a Lövérek rétjein

Urbán Fesztivál 75 helyszínen 300 programmal

Teljes a Volt-utód SopronFest programja, exkluzív fellépések színesitik a programot Nemcsak új, de minden elemében újszerű, „urbán fesztivál” születik Sopronban. A soproni utcák, terek, klubok,