Keresés
Close this search box.

Elment a magyar „Bob Dylan”, Dinnyés József

Dinnyés József sokáig a tiltott kategóriában alkotott.

Életének 73. évében elhunyt Dinnyés József zeneszerző, énekes-gitáros – közölte a hírt közösségi oldalán testvére, Dinnyés Ágnes. A bejegyzés szerint hétfőn érte a halál.

Dinnyés 1948. augusztus 4-én született Szegeden. 1963-ban kezdett énekelni, 1966-ban alapító tagja és dalszövegírója volt az első magyarul éneklő szegedi zenekarnak, az Angyaloknak. 1967-ben Karrier című, Veress Miklóssal közösen írt dalával lett országosan ismert, amellyel 2. helyezést ért el az első magyar pol-beat fesztiválon. Egy szál gitáros, szájharmonikás, közéleti témákat megéneklő dalai miatt egy ideig magyar Bob Dylanként, „Bob Dinnyésként” emlegették annak dacára, hogy Bob Dylan ekkor már egészen más utakon járt és Dinnyést is egyre jobban foglalkoztatta a magyar költészet.

Dinnyés József

1973-as, első kislemezén két Buda Ferenc- és egy Morgenstern-vers mellett egyetlen saját szerzeménye, az Aranyos emberek szerepelt. Az 1970-es években egyrészt a versmegzenésítések és a saját dalok kettőssége jellemezte műsorait, másrészt az, hogy miközben számtalan koncertet adott országszerte, sőt hivatalos ünnepségek, KISZ-táborok állandó fellépője volt, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat egészen 1985-ig nem volt hajlandó nagylemezt készíteni vele, akkor is kicenzúrázták a címadó Határtalanul című dalát.

Az 1990-es években alapított Aranyalmás Kiadó sorra megjelentette a hosszú évek során összegyűlt szerzeményeit. Öt évszázad magyar nyelvű költészet verseiből előadássorozatot szerkesztett. Szabadiskolát alapított, melynek keretein belül a történelem, irodalom és a zene hármasságát mutatta be az érdeklődő kisközösségeknek. Igazi népművelőként járta az ország településeit, a Kárpát-medence magyarlakta területeit. Egyik albuma itt hallgatható meg.

Aktív szerepet játszott a hagyományőrzésben: a Tanítók Emlékfája mozgalom szervezőjeként csaknem száz emlékfát állított már azért, hogy „a múltat ne felejtsük el”. Dinnyés Józsefet 2001-ben a Magyar Kultúra Lovagja címmel tüntették ki. 2018-ban a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült.

 

 

Hírek | Magyarzene.eu

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Bagossy Brothers BPark

Magyar zenekarok menni Szlovákia

Mégpedig Bagossyék, a Margaret Island és Szabó Balázs a bandájával Felvidéki koncertturnét szervez a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) május 18. és 31. között, amelynek során

Random Trip - Richard Szoke Photography

Random Trip 15!

Másfél évtizedét eddigi legnagyobb koncertjével ünnepli a zenei projekt A Random Tripet Delov Jávor ütőhangszeres és Dj Q-Cee indította útjára, a produkcióban népszerű sztárelőadók és

Idén is megtartják a Musicum Laudét

Idén is Musicum Laude!

Tehetségeket keres a neves karmester és operarendező! Az énekverseny és mesterkurzus július 13. és 23. között Nagyváradon lesz, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak

A zenét kevesen merik hivatásuknak tekinteni

Idén több boltban Él a zene!

Több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben és benzinkúton kizárólag magyar zene szól május 9-én Az Él a Zene! célja idén is előtérbe helyezni a magyar