Új Kaukázus-lemez jöhet ősszel

Kaukázus
Győzelem után jöhet az új lemez, akár 10 új Kaukázus-dal is jöhet.

Őszre elkészülhet A Dal 2021 győztese, a Kaukázus új lemeze. Erről a zenekar két tagja beszélt egy televíziós műsorban.

„A héten alakulnak ki a szerződéskötés részletei. A nyereményünk részeként egy év alatt kell elkészítenünk egy tízszámos lemezt az MTVA támogatásával, és most úgy tűnik, már idén ősszel elkészülhet az anyag” – mondta Kardos-Horváth János, a Kaukázus frontembere, aki A Dal 2021, egyben a Petőfi Zenei Díj legjobb dalszövegírója elismerést is kiérdemelte.

Az énekes kitért arra, hogy fontos számára a szép magyar nyelv, ezt otthonról hozta, édesapja magyartanár és könyvtáros volt. „A jó dal és a jó dalszöveg összetartozik, felelősséggel jár, hogy az ember mit mond. Eddig egy kicsit elrejtett, underground szerző voltam, holott a Kaukázus könnyűzenét játszik. Hogy ezen belül ez rock, világzene vagy alternatív, az csak egy címke” – jegyezte meg Kardos-Horváth János.

Mint elhangzott, az Egyetlen szó című dal már tavaly májusban megszületett, majd ősszel beadták A Dal 2021 pályázatra, és a kiválasztást követően januárban és februárban csiszolták véglegesre. Domokos Tibor billentyűs a műsorban megerősítette: az Egyetlen szó alapja tíz perc alatt készen volt.
„Minél több fúziót szeretnénk belevinni a készülő új lemezbe. Sok ötletünk van; olyan albumot akarunk csinálni, amilyen még nem volt” – mondta a frontember.

Hírek | Magyarzene.eu 

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

NLP zenekar

Pimasz trackhez polgárpukkasztó videó jár!

Pörgős zenei alap, fülbemászó dallamok és odamondós dalszöveg jellemzi a NLP Tulipán című dalát, amihez képileg egy legalább ennyire durván komponált videoklipet forgattak.

MattSet - Hazavágyó

Hazavágyó címmel jelent meg a MattSet új albuma

A Most vagy soha című dalukkal ismertté vált, Szakadáti Mátyás vezette MattSet Hazavágyó címmel megjelent harmadik nagylemeze két év küzdelmekkel és veszteségekkel teli történéseinek zenei lenyomata.

Drevko faldekoráció, kép

A falon lévő képek kialakítják a belső teret

A belső tér kialakításakor nagy hangsúlyt fektetünk a bútorokra, a színekre, a kiegészítőkre és az általános megjelenésre. Azok a dekorációk, amelyek láthatatlanok, mégis a legnagyobb figyelmet keltik fel, a képek.