Keresés
Close this search box.
1988 óta létezik Passz-néven zenekar, amit Faragó Péter alapított.

Passz zenekar1988 óta létezik Passz-néven zenekar, amit Faragó Péter alapított. Néhány év keresgetés után alakult ki a mára is jellemző stílus. 2000-től 2006-ig volt egy hosszabb leállás, ami után Kristóf Rolanddal újra összehozta a zenekart.

Faragó Péter mutatta be a zenekart:

Ti hol kezdtétek? Hol léptetek fel eleinte?

A kilencvenes években lényegesen könnyebb volt a profiknak és nekünk, amatőröknek is. Sokkal több élőzenés klub volt, a művelődési házak is kezdeményezőbbek, befogadóbbak voltak. Ilyen helyeken, valamint kisebb fesztiválokon és tehetségkutatókon léptünk fel,- nagyon sokat játszottunk.

Manapság milyen gyakran léptek fel, illetve milyen rendezvényeken?

Mára már a tehetségkutatók nyilván nem nekünk szerveződnek ( ha szerveződnek), valamint a ,,minden áron” való játszás (akár erkölcsi, akár anyagi elismerés nélkül) sem  mozgat minket. Ettől függetlenül,- ha megvan a figyelem irántunk, akkor nagyon szívesen játszunk és sosem a pénz az akadály.

Melyik stílus áll a legközelebb a zenétekhez, a dalaitokhoz?

Mi softrock-nak hívjuk ezt az elegyet,- ami alternatívnak túl rockos, rockosnak túl alternatív és akkor ezeken kívűl még vannak benne jazz-es, pop-os elemek is. De ez csak  a zene,-ezen túl,- ami legalább ilyen fontos, az a szöveg.

A Passz zenekar zongorázikKi a célközönségetek?

Mindenki, aki szereti a változatos zenét,az elgondolkodtató szövegeket, aki alapvetően nyitott beállítottságú és akit nem zavar, hogy nem egy ,,trendi” produktumra pazarolja az idejét.

Melyek azok a zenekarok, amik hatással voltak a zenétekre, a stílusotokra?

A higgadt, nyugisabb dolgok,- amik hasonlíthatnak a Passzhoz, de egy két dolgon kívül (metál, mulatós, dance) minden hatással volt a dalok írásánál. Ha mindenáron meg kellene nevezni előadókat: Pink Floyd, DireStraits, Alan Parson’s Project, Marillion, stb, stb, stb.

Hogy jön létre egy zeneszám? Ki írja a dalszöveget, ki a zenét?

Én (Faragó Péter) írom a zenét,szöveget, sok esetben a basszust, vokálokat is. Szeretem minél készebb állapotban megmutatni a többieknek  az új dalt, ami temészetesen ezek után még nagyon sok ötletelésen megy keresztül, mire kész lesz és elkezdjük koncerteken játszani, majd stúdióban rögzítjük.

Passz zenekar SzekesfehervarA zenekar tagjai:

Faragó Péter: gitár, ének
Süle Zsolt: basszusgitár
Kristó Roland: dob

Facebook oldal: facebook.com/passz.band/

Az új Youtube csatorna: youtube.com/channel/UClGbeWB3XMrshvi3gRI7RZA

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Random Trip - Richard Szoke Photography

Random Trip 15!

Másfél évtizedét eddigi legnagyobb koncertjével ünnepli a zenei projekt A Random Tripet Delov Jávor ütőhangszeres és Dj Q-Cee indította útjára, a produkcióban népszerű sztárelőadók és

Idén is megtartják a Musicum Laudét

Idén is Musicum Laude!

Tehetségeket keres a neves karmester és operarendező! Az énekverseny és mesterkurzus július 13. és 23. között Nagyváradon lesz, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak

A zenét kevesen merik hivatásuknak tekinteni

Idén több boltban Él a zene!

Több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben és benzinkúton kizárólag magyar zene szól május 9-én Az Él a Zene! célja idén is előtérbe helyezni a magyar