Keresés
Close this search box.
Picture of Z. László

Z. László

Kommunikátor - Onmediaweb
Dóka Attila Akusztik a Bethlen Téri Színházban.

Kovács Sára DiznaBevallom számomra azon zenekarok, előadók érdekesebbek, akikről az első lemezük hallatán tudni lehet, hogy mindig fognak tudni újat, sőt jobbat mutatni. Amikor a Dóka Attila Akusztik első lemezének megjelenésekor ott voltam a sajtótájékoztatón (itt írtam), éreztem, hogy a profi zenészi, zenei és szövegi anyag mögött egy gyönyörű lélek rejtőzik, egy olyan lélek, mely nehezen tárulkozik fel nyilvánosan. Tudtam, ha nem is varázsütésre, de szépen folyamatosan ez a feltárulkozás be fog következni, és akkor mi hallgatók sírni fogunk.

Második alkalommal egy kis klub helyiségben hallottam a DAA -t, és minden tiszteletem a klub vezetőié, de az a hely nem ezen zenei  programoknak lett kitalálva.

2019 május 24. -én azonban két nagy dolog is történt a zenekar életében, már azon kívül, hogy albumuk egy éves évfordulóját egy kissé rendhagyó koncerttel ünnepelték a Bethlen Téri Színházban, ahol az előadás során egy rejtélyes narrátor (Sipos Imre színművész) segítségével betekintést nyertünk a dalszerző valós életébe, értelmezhettük motivációit, történetét. Tökéletes helyszín, tökéletes hangzás, és két kis momentum, mely számomra nagyon fontos volt:

  • A zenekar tagjai érezhetően jobban együtt voltak, de ebben szerepe lehetett a helyszínnek és a narrátor játékának is.
  • Dóka Attila ha csak néhány pillanatra is, de a maga valójában feltárult. Ne értsetek félre, valószínűleg Én vagyok túl érzékeny, de amikor a közönség végigtapsolt egy Dalt, az előadás is megváltozott, és nekem akkor jött át tökéletesen (feeling).

A rendezvény egyébként telt házzal ment, a koncert valóban színházi előadásként funkcionált, és volt néhány meglepetés is (pl.: Dizna nemcsak szép, nemcsak gyönyörűen fuvolázik; fantasztikusan is énekel).

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Random Trip - Richard Szoke Photography

Random Trip 15!

Másfél évtizedét eddigi legnagyobb koncertjével ünnepli a zenei projekt A Random Tripet Delov Jávor ütőhangszeres és Dj Q-Cee indította útjára, a produkcióban népszerű sztárelőadók és

Trombita Széchenyi

Ha már indult, akkor dobogóra állt a magyar trombitás

Először indult magyar zenész a trombitás vébén Behán Áron András, a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának másodéves trombita előadó-művészet szakos hallgatója első magyar indulóként harmadik

Idén is megtartják a Musicum Laudét

Idén is Musicum Laude!

Tehetségeket keres a neves karmester és operarendező! Az énekverseny és mesterkurzus július 13. és 23. között Nagyváradon lesz, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak

A zenét kevesen merik hivatásuknak tekinteni

Idén több boltban Él a zene!

Több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben és benzinkúton kizárólag magyar zene szól május 9-én Az Él a Zene! célja idén is előtérbe helyezni a magyar

Ők is ott lesznek a Lövérek rétjein

Urbán Fesztivál 75 helyszínen 300 programmal

Teljes a Volt-utód SopronFest programja, exkluzív fellépések színesitik a programot Nemcsak új, de minden elemében újszerű, „urbán fesztivál” születik Sopronban. A soproni utcák, terek, klubok,

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt