Ha minden jól megy, addig egy Grammy is összejöhet
Balkán Allnighther címmel rendhagyó koncerttel, számos vendéggel ünnepli a Söndörgő 30. születésnapját április 26-án a Dürer Kertben – közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.
A három Eredics-fivért és egy unokatestvérüket felvonultató Söndörgő zenéje a Vujicsics együttes örökségét viszi tovább, miközben egyedi stílust alakított ki. A Söndörgő zenéje délszláv hagyományokra épít, azonban folyamatosan keresik a jelenben is érvényes és érdekes irányokat és zenei utakat. Elsődleges hangszerük a szerb és magyar népzenében egyaránt népszerű tambura, de hangzásképük fontos elemei a fúvósok és a harmonika is.
A Söndörgő 1995-ben Szentendrén megalakult együttes; útját a Vujicsics együtteshez kötődő családi szálak és a délszláv népzene iránti elragadtatás jelölte ki. Kirívó virtuozitásával és lehengerlően friss előadásmódjával mára Európa-szerte az egyik legnépszerűbb magyarországi együttessé vált. Tamburára épülő – de a fúvós és ütős hangszerekre, valamint a harmonikára is kiterjedő – hangszerelésével a Balkán legsűrűbb zenei rétegeit is hitelesen tudja megszólaltatni – úgy, ahogyan az más balkáni együttesektől nem hallható. A 2014 nyarán megjelent Tamburocket az európai világzenei rádiósok listájának első helyén állt, az éves összesítésben a 3. legjobb világzenei lemez lett. Az angliai Songlines és fRoots világzenei magazinok az év lemezének választották.
Szentendréről a legjobb koncerttermekbe
Az együttes évek óta sorra kapja a legrangosabb külföldi koncerttermek meghívásait, nemzetközi színtéren is a világ legjobb világzenei formációi között tartják őket számon.
2015-ben Szentendre Közművelődési Díjat adományozott, munkásságuk elismeréseként, áprilisban pedig az immáron hetedik Songlines Music Awards 16 jelöltje közé került a Söndörgő együttes is, akiket a legjobb csapat kategóriában jelöltek. 2015-ben az együttes elnyerte a legjobb world music albumnak járó Fonogram díjat. A zenekar 20 éves jubileumára 2016 őszén jelent meg második élő albumuk „Live Wires” címmel az angliai Riverboat Records gondozásában, 2018-ban közös lemezt adtak ki az Amsterdam Klezmer Banddel, „Szikra” címen.
Legutóbb azzal vétette észre magát az együttes, hogy Grammy-díjra jelölték: az, hogy meg is kapja-e, az február 2-án derül ki.
(Fotó: Wikimedia/Zimmy)