Keresés
Close this search box.

A kiközösítésről mesél Fedor Kyra

Kyra - Láthatatlan
A főszereplők mind-mind Kyra tanítványai.

A kiközösítésről, az iskolán belüli zaklatásról mesél Fedor Kyra újdonsága.

KyraFedor Kyra korábban belekóstolt a háttér énekesek világába, és bár akkor is bizonyított front vonalon, de az utóbbi időben már maximálisan megért arra, hogy megformálja önálló előadó művészetét. Ennek egyik bizonyítéka, hogy az évet A Dal színpadán indította, megjelent Kyrakat című EP-je, illetve pénteken debütált a legnagyobb videómegosztón legújabb klipje. A kiközösítés okozta magányról és annak egyéb következményeiről szóló Láthatatlan a már említett kislemezen is megtalálható.

„Az iskolán belüli bántalmazásokról szól ez a dal, amit csírájában el lehetne fojtani, ám a szülők sokszor nem figyelnek, a gyerekek félelemből nem beszélnek, és sokszor nagy baj is történik emiatt.” – kezdte a Láthatatlan kapcsán Kyra. „Ezeket a dolgokat én is megéltem, de ezzel a zenével lezárom életemnek ezt a szakaszát. Ha ez a szám segít másoknak is maguk mögött hagyni a rossz gyerekkort, vagy ennek hatására megszólalnak otthon a gyerekek, akkor mindenképpen megérte elkészíteni.” – tette még hozzá az előadó.

A videót ismét Németh Dániel Kobe rendezte (Hosszú út klipről itt írtunk), aki a forgatáson pillanatok alatt belopta magát a klipben szereplő gyerekek szívébe. A főszereplők mind-mind Kyra tanítványai, hiszen az előadó énektanárként is megállja helyét. A sok nevetés mellett sok-sok komoly pillanat is akadt a munka során. „A videóban szerepelő gyerekek nagy része megélte, vagy még éli, tapasztalja a saját bőrén ezt a jelenséget. A főszereplő Péter Gigi nagyon hitelesen játszott, abszolút fel tudta húzni magára az áldozat bőrét. A másik két főszereplőt, a két falkavezért, Senye Jelena és Makovics Jusztínia vérprofin formálták meg. Tinaa (Makovics Jusztínia) személye sokak számára ismerős lehet, hiszen több mint 100.000-en követik őt a Tiktok-on, illetve a YouTube-on vloggerként is tevékenykedik. Körülbelül egy éve a tanítványom, hamar egy hullámhosszra kerültünk, nagyon tehetséges, értelmes, vicces, olykor-olykor pedig szemtelen. A forgatást nagyon komolyan vette, nem kellett csalódnunk benne, így a következő klipemben ő lesz a főszereplő. Az az anyag már egy jóval vidámabb témát, a barátságot boncolgatja majd.” – mondta el még nevetve az énekesnő.

Külön köszönet jár a Jókai Mór Általános Iskola vezetőségének, akik nem csak engedélyezték a forgatást, de segítőkészségükkel hozzájárultak a munka sikeréhez. Danyiné Koncz Mariann például az iskolában valóban tanárként dolgozik, a videóban pedig igazgatóként jelenik meg.

Kyra Az Instán: instagram.com/kyrafedor/

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Random Trip - Richard Szoke Photography

Random Trip 15!

Másfél évtizedét eddigi legnagyobb koncertjével ünnepli a zenei projekt A Random Tripet Delov Jávor ütőhangszeres és Dj Q-Cee indította útjára, a produkcióban népszerű sztárelőadók és

Trombita Széchenyi

Ha már indult, akkor dobogóra állt a magyar trombitás

Először indult magyar zenész a trombitás vébén Behán Áron András, a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának másodéves trombita előadó-művészet szakos hallgatója első magyar indulóként harmadik

Idén is megtartják a Musicum Laudét

Idén is Musicum Laude!

Tehetségeket keres a neves karmester és operarendező! Az énekverseny és mesterkurzus július 13. és 23. között Nagyváradon lesz, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak

A zenét kevesen merik hivatásuknak tekinteni

Idén több boltban Él a zene!

Több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben és benzinkúton kizárólag magyar zene szól május 9-én Az Él a Zene! célja idén is előtérbe helyezni a magyar

Ők is ott lesznek a Lövérek rétjein

Urbán Fesztivál 75 helyszínen 300 programmal

Teljes a Volt-utód SopronFest programja, exkluzív fellépések színesitik a programot Nemcsak új, de minden elemében újszerű, „urbán fesztivál” születik Sopronban. A soproni utcák, terek, klubok,

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt